Egyáltalán nem friss a hörgés, de most tűnt indokoltnak elővenni az egészséges nemzeti identitástudatnak sminkelt nettó gyűlöletpropaganda sufnijából. A jegyzőkönyv kedvéért: a dakota bölcsesség májusban hangzott el a magyar parlamentben, az Orbán nevű ember fogai kerítésén ugrált ki, és az illető sokadik miniszterelnöki beiktatási beszédében kapott helyet. Ami szép, az szép, ez pont nem az. Ez konkrétan elborzasztó, akárhányszor ismétli is meg. Merthogy megismételte, a propaganda természetéből fakadóan semmit nem bízhat a véletlenre, a felújított Szépművészeti Múzeum átadóján saját magát ismételte Nárcisz kutya gazdája:

Azt mondja az elfuserált, sosem volt jogász, a tehetségtelen futballista, az ellentmondást, kritikát dicstelen-kártékony fennállása óta semmilyen módon nem tűrő nép gyermeke: önbizalom, méltóság és mimagyarok, akik többet adtunk a világnak, mint amit kaptunk tőle. A pucér seggű, felcsúti nyomorból kivakarózott frusztráció eldöntötte (igaz, nem tegnap) és tartja is magát ehhez: miközben ipari harácsolása és rosszízlésű rongyrázása naponta kilóg a plebejusság álcája mögül, mindent egy lapra tesz fel. A minden kínunkra és keservünkre magyarázatként előszedhető gennyes-véres-bűzös nacionalista ideológia lehányt lapjára. Ezzel öblögetnek a hívei, a fegyverhordozói, a szaros nyelvű propagandistái reggeltől estig. Az ezeréve hamis, felsőbbrendűnek vélt nemzeti önazonosság kábító, hülyítő szérumával.

Kiloptam alólatok a jövőt, és a fél országot egy félanalfabéta gázszerelő nevére írattam? Ti legyetek büszkék, mert a magyar felsőbbrendű fajta.

Szétvertem az oktatást, egyetemeket üldözök el az országból sűrű viháncolások közepette? Ti legyetek büszkék arra, hogy magyarnak születtetek, és mindig csak adtatok a gonosz világnak, amelyik ebből csak oly keveset viszonzott.

A legelesettebb polgártásaimat a kétharmados önkény erejével rugdosom árokba és fosztom meg kajánul röhögve maradék méltóságuktól (ez volna a rendpártiság)? Nektek minden okotok megvan önbizalommal és méltósággal tekinteni a rohadék világra, mert hiszen magyarok vagytok, akik mindig csak adtatok, adtatok és alig kaptatok vissza valamit.

Egy évtizede futva menekülök a nyilvánosság elől, titkolom, hogy miből fussa luxusra, egyetlen spontán megszólalásom nincs, amikor meg kinyitom a pofámat háborút vizionálok? És akkor mi van? Hát ki más mondhatná meg nektek, mit jelent az önbizalom és a méltóság?

Drága véreim! Igaz, hogy nem új, de engem akkor is kiráz a hideg ettől a szalonnáci ömlengéstől, amivel a magyar kormánypárt megélhetésileg zsibbasztja a rajongóit. A kollégám (a legbölcsebbik) felvilágosított: nem, nem szalon lesz az. Azon már rég túl vagyunk. Jó, de mi lesz és hol lesz ennek a vége? Mi lesz akkor, ha további országok elvetemült gazember vezetői rendre kitalálják, hogy ők többet adtak a világnak, mint amennyit kaptak tőle? Amiről beszélsz, azt háborúnak hívják – így a kolléga.

Hát erről van szó, nem arról, hogy Orbán Mészáros cége most éppen 8,6 milliárd forintból, vagyis az eredetileg tervezetthez képest dupla áron (!) újít fel egy kibaszott 1350 méternyi vasúti vágányt. Erről van szó, erről a mocsadék háborús eszméről, amit naponta csöpögtetnek, adagolnak azoknak a félhülyére zsibbaszott önjelölt hazafiaknak, akiknek semmi más nem jutott ebből a kurva életből, mint az, hogy magyarnak születtek. Amiért – sokadszorra hangsúlyozzuk – a világon semmit nem tettek.

Azt sem győzzük hangsúlyozni, mert ezt nem lehet elégszer: ha van soha el nem évülő bűne ennek a trógernek (és természetesen mindazok is magukra vehetik, akik sunyítva, lapítva, érdekből, félelemből, vagy szimpla tudatlanságból hagyják, hogy ez a méreg visszafordíthatatlanul felszívódjon a nemzetnek hazudott nép szervezetében), az ez. Hogy ezzel a szélsőjobboldali, hazug, okádék legendával kábítja a magyarságot: ő már azáltal különleges és felsőbbrendű lénye a bolygónak, hogy annak született, aminek. Magyarnak és meg nem értett, üldözött zseninek, akinek a kivételességét a gonosz világ (Brüsszeltől Brüsszelig) soha nem méltányolta, akinek következésképpen mindig harcolnia kell, és bűnbakokat keresnie, akikkel szemben ezt a hónaljszagú, nacionalista nemzeti identitást folyamatosan definiálni, aranyköpetekbe csomagolni és megvédeni szükséges.

Nem elég, hogy szellemileg-erkölcsileg árvízkárosult luxuscelebek okádnak bele a hülyére vett populáció arcába, olyan szégyentelenül ostoba senkik, akik soha semmit nem tettek azért, hogy a macskájukat magángépen szállítsák ámerikai orvosi kezelésre, itt van ez a permanens üzemmódban, kormányzatilag forgalmazott kábítószer: a magyarnak születni és akként élni gusztustalan rablómeséje. Amely nem számol azzal, hogy pontosan ez a nemzeti alapon nyugvó felsőbbrendűsködés borította már nem egyszer lángba a világot, és ahogyan Orbán beteg rögeszméiben a magyarok mások felett állnak, úgy holnap majd a hozzá hasonló, elvetemült románok, ukránok, szerbek, pirézek, olaszok is azzal a vehemenciával fordulnak szembe a világgal, hogy ők többet adtak, tehát ez feljogosítja őket arra, hogy különlegesként tekintsenek saját magukra és követeljék az elismerést ezért.

Erről szól az Európai Unióval szemben folytatott, Moszkvából távirányított hadjárata, erről szól az összes homogén nemzetállamos, vérben forgó szemű hergelése, erről. Hogy ő erkölcsileg mások fölött áll, mert a magyar páratlan teremtménye a földnek. Miközben ő, a felcsúti személyiségzavar – azon kívül, hogy az országot és a magyarság mentális állapotát zuhanó pályára állította, amely egy olyan szellemi pöcegödörbe vezet, ahonnan egy emberöltő is kevés lesz kimászni – semmit nem adott a világnak. Leszámítva az arrogáns, valóságot tagadó és hajlítgató véresszájú ökölrázást, politikai köpönyegforgatást és állandó konfliktuskeresést.

Ez az ő méltósága, és rengeteg öntudatlan, megvezethető polgártárs áhitatos nyálcsorgatása szolgáltatja hozzá a nagypofájú önbizalmat. Akiknek sekélyes lelkére kétharmadokon átívelően balzsamot jelent, hogy az egyetlen vezér, a mindent is tudó, a mindentől is megvédő jellembajnok naponta azt súgja a fülébe hamis kappanhangon (a zsebében, az unokái zsebében kotorászva), hogy magyarnak születni valami kivételes dolog, és a világ megcsókolhatja a seggünket ezért. Ha engedjük.

Ocsmány vége lesz, még annál is ocsmányabb.

kolozsvaros.com