h i r d e t é s

Alkotmányos vádeljárást indítanak a zsarolási botrányba keveredett Trump ellen

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Alkotmányos vádeljárást indítanak a zsarolási botrányba keveredett Trump ellen

2019. szeptember 25. - 07:39

 

Magyar idő szerint kedden késő este alkotmányos vádeljárás (impeachment) megindítását jelentette be Donald Trump ellen Nancy Pelosi, az amerikai Kongresszus képviselőházának demokrata párti elnöke – írja a merce.hu.

Illusztráció: vg.hu

Az elnök felmentésére irányuló felelősségre vonási procedúra azt követően lép életbe, hogy Donald Trump elnök körül az elmúlt nagyjából egy héten regnálásának legnagyobb politikai botrányába keveredett bele.

Az impeachment az elnökkel szembeni közjogi felelősségre vonási eljárás, amelynek megindításáról a képviselőház dönthet, de a szenátus folytatja le. Trump egyébként mindössze a harmadik amerikai elnök, aki ellen megindítják az eljárást. Utoljára több mint húsz évvel ezelőtt, 1998-ban Bill Clinton ellen folytatták le a procedúrát. Még sohasem távolítottak el amerikai elnököt hivatalából impeachmenttel.

A vádeljárás alapját képező ügy részleteire múlt csütörtökön derült fény, amikor a The Washington Post című lap azt írta: az amerikai hírszerzés egyik munkatársa névtelen közérdekű bejelentést tett arról, hogy Donald Trump elnök egy júliusi telefonbeszélgetésben nyomást gyakorolt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökre annak érdekében, hogy Ukrajna indítson büntetőeljárást legnagyobb demokrata riválisa, Joe Biden és fia, Hunter ellen. Hogy ezt elérje, Trump még júliusban látszólag különösebb indoklás nélkül befagyasztotta az Ukrajnának szánt, az amerikai törvényhozás által is már jóváhagyott 391 millió dollárnyi hadisegély átutalását.

A republikánusok vádja szerint Biden és fia korrupt módon viselkedtek Ukrajnában, amikor Biden még Barrack Obama alelnöke volt. Szerintük Biden 2016-ban megzsarolta az ukránokat annak érdekében, hogy váltsák le a főügyészt, aki korrupciós vizsgálatot folytatott egy ukrán vállalat ellen, aminek igazgatótanácsában ott ült Hunter Biden.

Az amerikai elnök „nevetségesnek” minősítette a névtelen bejelentést, szombaton a Twitteren pedig azt közölte, hogy telefonbeszélgetése „rutinszerű és teljesen rendben volt”, és tagadta azt, hogy nyomást gyakorolt volna az újonnan megválasztott ukrán elnökre.

Kedden ugyanakkor az ENSZ Közgyűlésének 74. ülésszakán Trump nagy nyilvánosság előtt is elismerte azt a Washington Postban leírt állítást, miszerint visszatartotta a segélyt Ukrajnától, azt ugyanakkor tagadta, hogy ennek köze lett volna a Biden-ügyhöz.

A Trump-Zelenszkij-beszélgetéssel kapcsolatban Trumpnak kedvező döntést hozott az igazságügyi minisztérium, amikor megakadályozta, hogy az azzal kapcsolatos iratokat az iratokat a végrehajtó hatalom ellenőrzésére hivatott bizottságokhoz eljussanak.

Nem sokkal később, ugyancsak kedden Trump bejelentette, hogy engedélyt adott az ominózus telefonbeszélgetés leiratának közzétételére.

Ezzel kapcsolatban elmondta, „a teljes, titkosítás alól feloldott és vágatlan” leiratot fogják nyilvánosságra hozni szerdán.

A Twitteren Trump azt írta, hogy ez bizonyítani fogja, hogy a beszélgetése Zelenszkijjel „teljességgel helyénvaló volt”, és nem gyakorolt nyomást Zelenszkijre, hogy vizsgálatot indítson politikai riválisa és fia ügyében. Emellett megint tagadta, hogy a Biden-ügynek köze lett volna az Ukrajnának szánt segély befagyasztásához.

Ez ugyanakkor úgy látszik, nem hatotta meg az impeachmenttől eddig ódzkodó demokratákat, akik korábban attól tartottak, hogy a republikánus többségű szenátus – amely effektíve lefolytatja az esetleges vádeljárást – miatt kudarcra van ítélve a folyamat, és így azzal csak Trumpot és a republikánusokat erősítenék a 2020-as elnökválasztás előtt.

A szenátus közben ráadásul egyhangúan elfogadott határozatban állt ki amellett, hogy a Trump-kormányzatnak át kell adni a kongresszusnak a közérdekű bejelentő panaszát. Azaz nem csak a demokraták, hanem az összes republikánus szenátor is megszavazta a döntést.

Nancy Pelosi, az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke Washingtonban kedden helyi idő szerint délután 5 órakor tartott sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a képviselőház megindítja az impeachmentet, miután a Trump-adminisztráció nem hagyott más választást azzal, hogy visszatartotta az elnök tisztázása szempontjából kulcsfontosságú dokumentumokat.

merce.hu


 

h i r d e t é s