Este még a győri egyhetünkkel kapcsolatban terveztem írni, dehát a bloggerlélek meg olyan, hogyha agymenés van, akkor azt kell megírni.

Jövő héten úgyis főleg a NAPgyőri dolgairól lesz szó, de most akkor nem. Most egy államról, amelyik jó. 

Írtam már korábban, hogy az Új Politika egyik legfontosabb dolga lesz magának a politikának avisszaszorítása mindenünnen, ahová nem való. Média, igazságszolgáltatás legelőször is, de az egész államot úgy kell megszervezni, hogy annak működési elvei tegyék lehetetlenné a politikai nyomulást. A rendszerváltáskori alkotmányjogászaink papíron jó kis valamit ütöttek össze, fékek-ellensúlyok, miegymás, ránézésre rendben, többnyire a német mintákat applikálták a magyar ugarra. Csakhát egy dolgot benéztek: nem vagyunk németek, és bár örök tragédiaként ott csúfítja Németország történelmét Hitler, de egyébként meg a választófejedelemségektől kezdve a protestantizmuson meg mindenen át sokszázévnyi demokratikus hagyománnyal bírnak ám. Mi meg nem, ennek merőben húsbavágó következményeit szívjuk épp tátott szájjal. Ha egy társadalomnak nincsenek demokratikus tradíciói, akkor azt könnyű meghülyíteni féligazságokkal: az újszölöttnekminden vicc új. Épp meg lehetett volna tanítani a Népünket a demokrácia erkölcseire és alapelveire, csakhát akiket megválasztottunk, azok elsősorban nem ezzel voltak elfoglalva. Más tempóban, de mindegyik kormányzat maga alá gyűrte mindazt, amit csak mert és lehetett, így aztán tényleg minden ember minden cselekedete mögött kilátszik lassan a politikai befolyás árnyéka.

Namost ez így konkrétan szar. Így ebből nem lesz Európa, lassan már Balkán sem, mert elhúznak mellettünk, éllovasból törött lábú, útszélen felejtett igásló lettünk. És mivel minden ponton jelen van apolitikai befolyás a hétköznapokban, és nem túl szimpatikus módon, ezért aztán a Nép megutálta a politikát. Ebből aztán annyi következik, hogy ki kell tépnünk ezt a gyomültetvényt mindenünnen, ahová beburjánzott. A dolog nehézsége az, hogy ezt csak a politika tudja megtenni, úgyhogy az Új Politika egyik legfőbb feladata az önkorlátozás, és saját befolyásának rituális leöngyilkolása lesz. Azt a politikai erőt, amelyik erre nem vállal garanciát, azt távol kell tartani a hatalomtól, és azt is, amelyik a gyakorlatban bemutatta, hogy mit kezd a Nép felhatalmazásával. Na, szóval ez az egyik olyan téma, amin sokat agyalok, van is rá egy koncepcióm, nem a Nincs Alku Párt programja - ilyesmikről majd kellő megvitatás után Közgyűlésen döntünk -, hanem csak egy vitaindító magánkezdemény. Kíváncsi is vagyok, mit szól hozzá a nyilvánosság, fontos dologról van szó, tehát figyelemmel fogom kísérni a mindenfelé adott reakciókat. És akkor.

Újra kell írni a hatalommegosztás rendszerét. A működőképesség és a minél szélesebb döntéshozói kör persze egymással ellentétes entitások, de a kettő közötti jó egyensúly megtalálása sikeressé tesz bármely szervezetet, tehát egy társadalmat is. A rendszerváltás környéki törvénykezés, aztán azAntall-Tölgyessy Paktum a működőképességet helyezte előtérbe, bíztak a jövendő politikusainak tisztességében és önkorlátozásában. Hát, ez hiba volt: Orbán lett a végterméke, akinek elég volt 2,3 millió szavazó egy 10 milliós országban, hogy mindenható legyen. Megvan az élő tapasztalatunk, hogy a működőképesség oltárán föláldozott demokratikus szabadságfokokból vissza kell állítani jópárat, hogy akárki is lesz hatalmon, ne tudjon többé ámokfutni. Először is: az Alkotmányt meg aválasztási jogszabályokat kizárólag népszavazáson lehessen módosítani, ki kell venni ezt a jogosítványt a parlament kezéből. Másodszor: kell egy Köztársasági Elnök, akit közvetlenülválasztunk, a parlamenti ciklusok félidejénél, hogy a győztes párt választási népszerűsége ne vetüljön ki egy elnökválasztásra. Nem elnöki köztársaságra gondolok: nem döntéshozatali jogokkalrendelkezne az Elnök, hanem vétójogokkal más hatalmi ágakra vonatkozó parlamenti döntésekre. Ki lehetne simán kötni, hogy nem lehet elnökjelölt az, aki a megelőző tíz évben bármiféle pártpolitikai aktivitást fejtett ki.

Vétózhatna az igazságszolgáltatásra vonatkozó kétharmados törvények esetében, a média ügyeiben, szóval akkor, mikor a parlament a saját kontrolljait akarná épp korlátozni. Egy másik ilyen kontrollpontot is célszerű lenne teremteni: mégpedig egy második parlamenti kamarát. Az látszik, hogy a jelen képviselői állomány nagyrészt totál elszakadt a Néptől, gyakorlatilag önszabályai szerint működő kaszttá vált. Akik velük szemben viszont napi, sőt percnyi kapcsolatban vannak a Zemberekkel, azok a polgármesterek. Kétkamarás parlamentnél vigyázni kell arra, hogy ne kerüljenek döntéshozó pozícióba olyan emberek, akik demokratikus úton nem kaptak választási felhatalmazást. A polgármesterek azonban kaptak, saját környezetüktől. Lehetne egy 60 fős második kamarát létrehozni, aminek a felét a 10 ezernél kisebb, felét a 10 ezernél nagyobb lélekszámú települések vezetőiből sorsolnák évente. Azért sorsolással, mert így nem tudná a második kamarát elfoglalni a választásokon győztes párt, és azért évente, hogy ne váljanak Népüktől elszakadó parlamenti kaszt-tagokká azok, akiket pont azért küldünk oda, hogy a Nép Hangjaként működjenek. Ennek a második kamarának szintén nem döntéshozatali, hanem vétójogokat adnánk, elsősorban gazdasági és szociális kérdésekben. Na, kezdetnek ennyi, lássuk a reakciókat.

Hajrá Köztársaság! Hajrá Magyarok!

tuaregblog.blogspot.hu