Anya mos, vasal, főz és takarít – apa az autóval foglalkozik
A magyar háztartások többségében a nők végzik a mindennapi teendőket. A férfiak főképpen a kisebb javításokat, barkácsolásokat, az autóval kapcsolatos tevékenységeket vállalják magukra, és az ő reszortjuk a számítógépek karbantartása is - írja az index.hu.
A nők mosnak, teregetnek, vasalnak, főznek és takarítanak, ők foglalkoznak a gyerekkel is: a kicsiket pelenkázzák és fürdetik, a nők mennek el az iskoláskorúak szülői értekezletére és fogadóórájára is.
A nyaralásokról, a nagyobb értékű kiadásokról jellemzően együtt döntenek a párok, ahogy arról is, mit néznek a tévében.
A magyar lakosság jellemzően olyan családi munkamegosztást szeretne, amiben a férfi és a nő egyenrangú fél, a valóság azonban teljesen más, a nőkre sokkal nagyobb teher jut. Pedig viszonylag nagy egyetértés van abban, hogy
ha a nő dolgozik, akkor a férfinak egyenlő mértékben kell részt vennie a háztartási munkákban
(egy ötfokú skálán 4,1 az állítással való azonosulás mutatója). A közös teherviselés elfogadottsága lényegében egyforma a társadalom minden nagyobb csoportjában, így a két nem tagjai körében is.
Ez abból is adódhat, hogy a válaszadók úgy gondolják, ha a férfi-női egyenjogúságról kérdezik őket, akkor muszáj az egyenlőség mellett állást foglalniuk. Erre utal az is, hogy konszenzusos, minden rétegben egyforma és viszonylag erős támogatást kapott az az állítás, hogy
a férfiaknak nagyobb részt kellene vállalniuk a háztartási munkából és a gyerekek ellátásából, mint amennyit manapság vállalnak
(az egyetértés mértéke 3,7).
Tradicionális szerepekben hiszünk
Ugyanakkor a hagyományos nemi szerepkészlet jelenlétét mutatja, hogy az „állásban lenni is fontos lehet, de a legtöbb nőnek az az igazi vágya, hogy otthona és gyermeke legyen” megfogalmazással is magas fokú az azonosulás (3,7).
Ez az állítás a diplomások körében kevésbé népszerű (3,3) és a fővárosiak körében is alatta marad az átlagnak (3,5). Ha direktebben fogalmazzuk meg a szerepkülönbségeket azzal, hogy „egy párkapcsolatban a férfi feladata a pénzkeresés, a nőé a háztartás és a család ellátása” akkor teljes megosztottságot láthatunk (az egyetértés átlaga: 2,9). A vélemények ez esetben is iskolázottság és településtípus szerint különböznek valamelyest.
A képzettség növekedésével csökken a hagyományos nemi szerepek elfogadása (alapfokú végzettségűek: 3,1, középfokúak: 2,8, diplomások: 2,5).
A fővárosiak körében kisebb az egyetértés a férfiakat pénzkeresőnek, a nőket a családra, háztartásra koncentrálónak tekintő nézetrendszerrel (2,6-os mutató), mint vidéken (a városokban: 2,8, a falvakban 3,1).
A férfiak és nők véleménye kardinálisan nem tér el egymástól, de van némi különbség abban, hogy miként ítélik meg feladataikat: előbbiek között 3,1, utóbbiaknál 2,7-es értéket kapott a hagyományos, az anyagiakat, illetve az otthoni feladatokat fókuszba helyező állásponttal való azonosulás.
Mivel az életkor egyetlen esetben sem befolyásolta a válaszokat, kijelenthetjük: a fiatalok értékrendje azonos az idősekével,
a húszas-harmincas korosztály sem gondolkodik másként a férfi, női szerepekről, mint az ötvenesek-hatvanasok vagy a náluk idősebbek.
A nemek közötti feladatmegosztás napi gyakorlatát is feltáró kutatásban 24 tevékenységet soroltunk fel. Ebből 11 olyan van, ahol a felmérés szerint a nők tevékenysége a domináns, 5 esetben a férfiak tesznek többet, 8 tevékenységnél viszont leginkább a közös szerepvállalás jellemző.
A nő mos, a férfi szerel
Ahogy a grafikonon is látszik, a mosást és az azt követő teendőket szinte teljes mértékben a nők végzik manapság, családok 83 százalékában az ő reszortjuk a mosás, 78 százalékában a teregetés, 88 százalékuknál a vasalás. A főzés is főképpen a nőkre hárul (74 százaléknál). A családok héttizedében a nők pelenkázzák a gyereket, és jelennek meg az iskoláskorúak szülői értekezletén.
A családi munkamegosztásban főleg női feladatként jelenik meg a mosogatás, a takarítás és a gyerekfürdetés is (61-68 százalék közötti arányok).
A gyerekek óvodába, iskolába, különórákra vitele is többnyire női teendő (50 százaléknál), igaz, ezt a családok négytizedében közösen oldják meg. A mindennapi bevásárlást is főképpen a nők végzik el (48%), ám itt is gyakori, hogy ezt együtt vagy felváltva teszik meg a párok (37 százaléknál).
A férfiak elsődleges feladatai közé tartozik a kisebb javítások elvégzése a háztartásban (82 százaléknál), valamint az autóhoz kapcsolódó tennivalók: 81 százalékuk felelős a szerelőhöz való elvitelért, 72 százalékuk a mosásért, tisztításért, 71 százalékuk a sofőr, ha közösen utazik a család.
A számítógépek gazdája is többnyire a férfi, a háztartások 66 százalékában ő tartja karban.
Magyarországi utcakép az 1970-es évekből Fotó: Fortepan Forrás: index.hu
A háztartások többségében közös döntés születik a nyaralásról (70%-nál), a nagyobb értékű kiadásokról (68%-ról), valamint arról, hogy melyik tévéműsort nézzék (65%-nál). A politikai kérdésekben is alapvetően a konszenzus a jellemző (59%-nál), bár a családok 32 százalékában – különösen az alacsony iskolázottságúak, falvakban élők körében – a férfi szava a döntő.
A műszaki cikkek beszerzése és a nagybevásárlás is többnyire közös tevékenység (53-55%-nál). A relatív többség (42-44%) azt állítja, hogy a kertgondozás és a családi pénzügyek kezelése is együttes szerepek, bár az utóbbi feladatkört 39 százalék szerint a nő látja el.
Amíg a társadalom egyes rétegeinek álláspontja a háztartási teherviselés elveit illetően kis mértékben tér el, addig a gyakorlati megvalósulás jelentősen különbözik.
Minél magasabb iskolázottságú személyekből áll egy család, annál inkább szűkül a nők kizárólagos feladatköre, növekszik a férfiaké.
A húszas-harmincas korosztályokban az átlagosnál kisebb teher hárul a nőkre, itt a szokásosnál gyakrabban döntenek közösen. A vidéki kisvárosokban és a falvakban is az átlagosnál többet dolgoznak a nők a háztartásban, a férfiak kevesebbet, és az együttes döntések is ritkábbak, mint a nagyobb városokban.
A férfiak és a nők önreflexiója jelentős különbségeket mutat: a nők a férfiakhoz képest átlagosan 18 százalékponttal nagyobb arányban tesznek említést arról, hogy ők végzik el az egyes teendőket. A férfiak is magasra értékelik otthoni teendőiket: az általuk végzett háztartási feladatok átlaga 14 százalékponttal magasabb, mint amennyire a nők észlelik.
Leginkább a vásárlás tekintetében térnek el a válaszok: a nők kétharmada úgy gondolja, hogy ő végzi a mindennapi bevásárlást, a férfiaknak viszont csak egyharmada tapasztalja ezt (körükben a domináns álláspont, hogy ezt közösen teszik).