h i r d e t é s

Apjához és az Operaház Királyi Páholyába szervezett osztálykirándulást Orbán Ráhel

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Apjához és az Operaház Királyi Páholyába szervezett osztálykirándulást Orbán Ráhel

2015. január 27. - 01:00
0 komment

Néhány nappal azután, hogy a Facebookon nyilvánosan írt arról, hogy ő a saját lábán áll, és saját erőből boldogul, Orbán Ráhel Budapesten látta vendégül svájci iskolatársait.

Fotó: 444.hu

A különböző nemzetiségű diákokból álló csoport tagjai a Facebookon is dokumentálták a látogatást, az ott publikált képekből pedig kiderül, hogy december 22-én egészen különleges bánásmódban volt részük – például maga Orbán Viktor miniszterelnök is fogadta őket.

Nem ez az első eset, hogy a miniszterelnök gyermekei ismerőseivel találkozik a munkahelyén, néhány éve például Róza lánya osztálytársai is meglátogatták. Havasi Bertalan, a miniszterelnöki sajtóiroda vezetője szerint

“a szóban forgó diákcsoport hivatalos úton, a szokott eljárásrendben megkereste az Országgyűlés Hivatalát, hogy megtekinthessék a parlament épületét illetve a koronát. Mivel a miniszterelnök abban az időben éppen az irodájában dolgozott, rövid időre csatlakozott a csoporthoz.”

December 22-én este Orbán Ráhel egy másik különleges helyszínen is felbukkant. Egy olvasónk a budapesti Operaházban látta a Diótörő aznap esti előadásán, ahol vendégeivel együtt a színház Királyi Páholyában foglalt helyet.

A színpaddal szemben található díszpáholyba földi halandó pénzért sem teheti be a lábát, ott az Operaház sajtóosztályának közlése szerint az “általános nemzetközileg bevett gyakorlat szerinti színházi protokoll” értelmében csak

  • a Magyar Köztársaság Köztársasági Elnöke, családtagjai valamint vendégei,
  • a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke, családtagjai valamint vendégei,
  • királyi családok leszármazottai

foglalhatnak helyet. Orbán Ráhel így elvileg jogosult ott ülni, bár az nem egészen egyértelmű, hogy ezt akkor is megteheti-e, ha édesapja nem tartózkodik a helyszínen.

Olvasónk szerint egyébként Orbán Ráhel és vendégei az előadást végigpezsgőzték, amihez Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója személyesen asszisztált. Ahogy olvasónk képén is látható, Orbán Ráhel vendégei nemcsak a Királyi Páholyt, hanem az azzal összenyitható egyik szomszédos helyiséget, az úgynevezett testőrpáholyt is elfoglalták. Az Operaház állítása szerint az oda szóló jegyeket Orbán Ráhel kifizette.

Az ugyanakkor nem egyértelmű, hogy a Királyi Páholyban ugyanazok az iskolatársak voltak-e ott, akik napközben a Parlamentben találkoztak Orbán Viktorral.

 

444.hu / Facebook