Windows RT: Béke poraira

Már a bemutatáskor is sokan megkérdőjelezték a Windows RT-t, hiszen a Microsoft táblagépekre szánt rendszere annak ellenére, hogy megszólalásig hasonlított a nagyobbik testvéére, jelentős korlátozásokat tartalmazott.

Már a bemutatáskor is sokan megkérdőjelezték a Windows RT-t, hiszen a Microsoft táblagépekre szánt rendszere annak ellenére, hogy megszólalásig hasonlított a nagyobbik testvéére, jelentős korlátozásokat tartalmazott.

Röviddel 9 óra előtt országosan összeomlott a MÁV jegykiadó rendszere.

Szerdán Tajvanon felszállás után folyóba zuhant egy utasszállító repülőgép 53 utassal és ötfős személyzettel a fedélzetén – írja az MTI helyi lapok értesülései alapján.

Az ügyfélszolgálatok és szolgáltatók többsége zárva tart majd vasárnaponként március 15. után az üzletközpontokban.

Orbán Viktor valószínűleg súlyosat hibázott, amikor a nyilvánosság előtt került konfliktusba Angela Merkellel, holott a német kancellár látogatását diplomáciai és gazdasági sikerként is láttathatta volna.

Sumony községben valakik, két tucat nincstelen nevével visszaélve, adót csaltak.

Rogán Antal a Magyar Nemzet szerdai számában megjelenő interjúban elárulja, hogy a frakció elé terjesztett egy indítványt, miszerint a jelenlegi nyolcról kilenc évre nőhet az általános iskolai képzés ideje.

Csúszhat a mentőszolgálat az új mentőállomások átadásával és ezzel elúszhatnak az uniós források – írta a Népszabadság.

Németország sokkal tartozik Oroszországnak, állítják az oroszok.

Egy mikroblogger lefotózta azt a házat, ahova az egyik letelepedési kötvényt forgalmazó cég van bejelentve Máltán.