Ötpercnyi uralkodók: Pertinax, római császár
Pertinax, római császár (193. január 1. – március 28.)
Pertinax, római császár (193. január 1. – március 28.)
Amikor Bayer Zsolt neve szóba kerül, számos dolog okkal ötlik fel az emberben.
Ha igaz, amit fideszes körökben hallani, akkor a jövő évi választásokra nyolc hónap múlva, valamikor 2018 áprilisában kerül sor.
A kezelőorvos mondatainak komoly súlyuk van. Még az arckifejezése és a hangsúlya is számít, nem véletlen, hogy a verbális és nem verbális kommunikációt ma már külön is oktatják a képzéseken. - írja az mno.hu.
Meggyilkolták a legismertebb balkáni lánykereskedőt, Dilaver Bojkut Macedóniában, aki több mint háromezer nőt adott el - jelentette a szkopjei sajtó kedden. - írja a nepszava.hu.
Mindössze egyetlen egy készült a valaha volt leghosszabb Ikarus buszból. A duplacsuklós 293-ast 1988-ban gyártotta le a legendás vállalat, és nem ez lett a legsikeresebb újítása. - írja a borsonline.hu.
A Balmazújváros labdarúgócsapatának elnöke, Tiba István nyíltan beszélt arról, milyen pénzek repkednek együttesében, illetve az NB I-ben. - írja a blikk.hu.
Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden a Civil Mozgalom Egyesület népszavazási kezdeményezését, amely megtiltotta volna a pártok állami támogatását a választási kampányban. - írja a nepszava.hu.
Elzárás helyett közérdekű munkát is végezhetnének azok a társadalom szélén élők, akiket ma szabálysértés miatt leültetnek. Jogvédők felvilágosító kampányba kezdtek. - írja a nepszava.hu.
Nem tudom, hány honfitársunk nyitott cukrászdát Bécsben, az viszont tény, hogy sok hazánkfia robotol az osztrák vagy valamely más nyugati főváros vendéglátóegységeiben, miután több százezren hagyták el Magyarországot az elmúlt években. - írja az mno.hu.
Tovább gyűjtögetheti a használt fecskendőit, tűit minden beteg, aki nem akarja a háztartási hulladékba dobni. Az ígéret ellenére ugyanis csak másfél év múlva kell elindítani a rendszert, ami a fertőzésveszélyes hulladék visszagyűjtésére hivatott. - írja a delmagyar.hu.
Miközben az Andy Vajna és Orbán Ráhel megejtő csacsogását ábrázoló fotót szemlélem, amely a Sziget VIP-páholyában készült, ahol a NER tartóoszlopai jól megérdemelten kikapcsolódhattak végre, másfelől tulajdonképpen romjaimban heverek. - írja a kolozsvaros.com.
Egyházi vezetőként nekem fel kell vállalnom annak a felelősségét, hogy azt mondom, azt képviselem, amiben hiszek, – mondta Beer Milkós váci megyés püspök a Hír TV Egyenes című műsorában. - írja a 24.hu.
Az MSZP azért akar módosítást, hogy csak a funkciónak megfelelő beruházásokat lehessen elvégezni a kempingekben és strandokon Gőgös Zoltán elnökhelyettes kifogásolta, hogy egy ismeretlen cég tavaly 240 millió forintért jutott egy több mint 5 hektáros, 4 milliárdot érő balatonakali kempinghez. - írja a 24.hu.