12 milliárd forintos tenderben hirdetett eredményt a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
A főigazgatósághoz tartozó épületek karbantartására, javítására és üzemeltetésére kiírt tendert a B+N Referencia Zrt. nyerte el. - írja az atlatszo.blog.hu.
A főigazgatósághoz tartozó épületek karbantartására, javítására és üzemeltetésére kiírt tendert a B+N Referencia Zrt. nyerte el. - írja az atlatszo.blog.hu.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által 230 személygépjármű 60 hónapos bérbeadására és flottakezelésére kiírt nyílt közbeszerzést a LeasePlan Hungária Zrt. nyerte – írja a napi.hu.
A budapesti Széll Kálmán téren kerestek munkát azok, akik nevére, mint kiderült, egy bűnbanda cseh cégeit íratták. A bűnszövetség irányítói előzetes letartóztatásban vannak.
A Fidesz hazugsággyára súlyos veszélynek teszi ki hazánkat, nyugalmunkat, a mindennapok biztonságát.
A kamerával megfigyelt, naponta 0-24 nyitva tartó, fizetőautomatával felszerelt parkolót 2017. november 15-től díjfizetés ellenében lehet majd igénybe venni, melynek díjszabása lényegesen kedvezőbb lesz, mint a kórház területén jelenleg is érvényes tarifarendszer. Az új parkolóban az első 60 perc díjtalan, majd minden megkezdett óra 200 Ft-ba kerül.
Radikális Európai Demokraták (RED) néven új mozgalmat indít Ujhelyi István európai parlamenti képviselő.
Szeptember végéig 1,521 milliárd forintba került az államnak az, hogy a kormány mindenféle témákat érintően leveleket küldött az állampolgároknak - legalábbis ez derül ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda vonaktozó szerződéseinek összegzése után.
Vizsgálódik az EU, és a lopós fideszesek miatt bukhatjuk az uniós milliárdokat, amelyek nélkül nincs ma Magyarországon fejlesztés.
1,1 millió magyart érdekelt a nemzeti konzultáció, legalábbis Dömötör Csaba szerint.
A rezsibiztos, Rónai Egon műsorában rizsázott egy jóízűt.
Dömötör Csaba szerint az EU-biztos Soros kottájából játszik. - írja a hírTV
A magyar futballválogatott győzelemmel zárta 2018-at.
Az ORFK országos baleset-megelőzési bizottsága 181,7 millió forintos közbeszerzést írt ki 46 ezer hátizsák beszerzésére, a keretösszegtől az ajánlattevő akár harminc százalékkal is eltérhet.