Tasó kidobatta fórumáról a Hír TV-stábját
A tévéseket a fideszes politikus nyíracsádi fórumáról biztonsági őrök vezették ki, a rendőrök meg csak nézték a dolgot.
A tévéseket a fideszes politikus nyíracsádi fórumáról biztonsági őrök vezették ki, a rendőrök meg csak nézték a dolgot.
A minimálbér öt százalékának megfelelő adóvisszatérítés igényelhető bizonyos betegségek esetén, a 2016-os adóév után kevesebb mint 200 ezer adózó élt ezzel a lehetőséggel, ezáltal 12 milliárd forintos adójóváírást vettek igénybe - írta a Világgazdaság hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kapott adatok alapján.
Ha nem tudnánk, hogy emberünknek pénteken az említett eseményen volt jelenése, könnyen azt hihetnénk, hogy immáron hivatalosan is misét tartani jár a Kossuth rádióba.
Felmérést készített a Republikon Intézet a 24.hu megbízásából, amelyben többek között arra kérdeztek rá, hogy az emberek kit tartanak felelősnek az egészségügy állapotáért.
Míg korábban Sir Oszter Sándor néven lovaggá ütötték, és hosszú éveken át megbecsült tagja volt a Máltai Lovagrendnek, mára kizárták, és lovagtársai és a rend teljesen elhatárolódott a 69 éves színművésztől - írja a Bors.
Kulcsfigura lehet a Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában.
Csütörtökön lejár a külképviseleti megfigyelők bejelentésének határideje; négy nappal a határidő lejárta mindössze nyolc megfigyelőt vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság.
A 2010-es hatalomra kerülés óta a miniszterelnök fociszeretete nemcsak hobbiként jelent meg, az ország költségvetéséből is igen nagy szeletet hasítottak ki a sportág fejlesztésére.
Az eltérő szabványokból és műszaki kultúrákból adódó helyzeteket olyanok próbálják kezelni, akik nem értik egymást.
Vissza akarja adni az embereknek a sorsválasztás szabadságát.
Újabb televíziós interjút adott a Stormy Daniels néven ismert amerikai pornószínésznő, Stephanie Clifford, aki azt állítja, hogy több mint tíz évvel ezelőtt egyetlen alkalommal viszonya volt Donald Trump amerikai elnökkel.
A független Nagy Imre Attilánét választották meg Érpatak vezetőjének a vasárnap megtartott időközi polgármester-választáson - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község jegyzője.
Hétfőn változóan felhős lesz az ég, délen várható a legtöbb felhő, kisebb eső, zápor kialakulhat. - írja az Időjárás.hu
Európában tavaly a román, a magyar és a bolgár átlagos órabér nőtt a legnagyobbat, messze megelőzve az uniós átlagot. Ennek ellenére még mindig a bolgár, a román és a magyar órabér a legalacsonyabb egész Európában - hívja fel a figyelmet a Zoom.hu.