január 2019

A létszámhiány miatt nem volt érvényes orvosi beosztás a Honvédkórházban

2019. január 24. - 07:16

Valóban az összeomlás határán volt tavaly augusztusban a Honvédkórház sürgősségi centruma – ismeri el keddi, kollégáinak írt levélben Burány Béla, a részleg eddigi, hamarosan távozó megbízott vezetője, aki a lemondott Zacher Gábor utóda lett a részlegen.


Legkevesebb 13 halottja van Venezuelában a kormányellenes lázadásnak

2019. január 24. - 06:47

Legalább 13-an vesztették életüket szerdán a venezuelai zavargásokban, jelentette egy helyi, társadalmi konfliktusok elemzésével foglalkozó civil szervezet a Twitteren. Mint írták, ők csak azokat a halottakat összesítik, akiket már azonosítani is sikerült. Tájékoztatásuk szerint csak Caracasban hárman vesztették életüket. - írja a 444


Bayer Zsolt: az európai embert megfosztják vallási, nemzeti és nemi identitásától

2019. január 24. - 06:28

Az európai embert az elmúlt száz évben először megfosztották vallási identitásától, és most készülnek elvenni nemzeti és nemi identitását is - mondta Bayer Zsolt publicista Az Európai esték a XV. kerületben című előadássorozat keretében tartott előadásában szerda este Budapesten.


Gulliver a kertben - Badacsonyi Sándor-emlékkiállítás

2019. január 23. - 20:36

Badacsonyi Sándor (1949–2016) grafikus, festőművész emlékkiállítása a sokrétű, több alkotói technikában is kiteljesedő életműből nyújt válogatást. A művész romantikus, szürreális, valamint zenei, irodalmi és bibliai vonatkozású elemekkel átszőtt sajátos képi és álomvilága szín- és formavilágában az esztétikai élményt előtérbe helyező rézkarcain, grafikáin és festményein egyaránt visszaköszön.


Oldalak