Régészeti ásatások ez egykori brigetioi légiótáborban
Szőny római kori neve Brigetio volt. A Kr. u. 100 körül felépített állandó kőtáborban állomásozott a Római Birodalom határait védő 30 légió egyike, a Legio I. Adiutrix.
Szőny római kori neve Brigetio volt. A Kr. u. 100 körül felépített állandó kőtáborban állomásozott a Római Birodalom határait védő 30 légió egyike, a Legio I. Adiutrix.
Szekszárd külterülete, a Decsi-dűlőn – ez a kiterjedt tanyavilág egyik belépőkapuja. Itt két világ találkozik egymással, a gazdagság, a fényűzés, és a nyomor, a kilátástalanság. A Magyar Hang egy olyan családot látogatott meg, akik valahogy megkapaszkodtak a nyomor peremén és balsorsuk ellenére még mindig tudnak mosolyogni.
Berki Krisztián egy inget egyszer vesz föl, utána kidobja – többek között ez derült ki a főpolgármesterjelölt Egyenes beszéd-beli szerepléséből.
Története során először adta ki a legmagasabb fokozatú, vörös riasztást a belga meteorológiai szolgálat (IRM) szerdán az országot sújtó hőhullám miatt.
Sencsen, 2019.07.24. - Újabb nemzetközi elismerést kapott a Huawei Technologies. A vállalat a 61. helyre lépett a Fortune Global 500-as listáján, amely az árbevételük és nyereségük alapján rangsorolja a cégeket. A Huawei az előző évhez képest 11 helyet lépett előre a rangsorban, amellyel eddigi történetének legjobb eredményét produkálta.
Legalábbis ezt írja az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapján a futó projektek között.
Tusnádfürdőn jelentette be Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke, hogy augusztus végén demonstrálnak a katonai temetőben.
Megkapta a kutatási engedélyt a bányászati cég.
Második világháborús robbanósteket találtak a budapesti Erzsébet téren, az óriáskerék közelében.
Oroszország arról tájékoztatta Dél-Koreát, hogy harci gépei nem szándékosan sértették meg kedden Dél-Korea légterét, hanem feltehetően műszaki hiba miatt tévedtek oda - közölte a szöuli elnöki hivatal szerdán.
Debrecen szégyene a Nagyállomás környéke - avagy mikor járt a város polgármestere utoljára az aluljáró környékén?
Részlet a Kőbányai Jánossal készített, a Bicikliző majom című interjúregényből (Megjelent a Nagyvilág folyóirat 1998 szeptember-októberi számában; elérhető a C3 Alapítvány oldalán). - írja a plakatmagany.transindex.ro.
Szerdán Balatonfüreden birtokba vették a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) balatoni munkatársai azt a két speciális mentőhajót, amelyek megvásárlására lakossági és üzleti adakozásból nyílt lehetőség 16 millió forintért.
Országos kutatásban vizsgálták a hazai lakosság árvárakozásait, lakásvásárlási és -felújítási terveit.