A közelmúltban, miután vonattal a fővárosba utaztunk, kisétáltam a Nagyállomásra jegyet venni. A Petőfi téri aluljárón közelítettem meg a célállomást, és egy kicsit körbe is néztem. 

Tudom nagyszabású - legutóbb 35 milliárd forintról is beszéltek - intermodális központ épül majd valaha Debrecenben. Ha a Latinovits Színház befejezésére már egy évtizede várunk, akkor még bőven futja az időből. (Tudom, hogy a színházra többszöri kormányzati ígéret után - többnyire választások előttről - végül a "hanyatló" nyugat pénzéből lesz forrás.Majd egyszer érdemes lesz nekünk, debreceni polgároknak számon kérni Kósa urat, miért fogott olyan beruházásba, amelyre nem volt pénz, s amivel csak az udvari építők jártak jól, hisz' ők időben a pénzükhöz jutottak.Persze majdan a nemzeti színű szalag átvágásakor hallhatjuk a megszokott ömlelgéseket. 

Olvastam persze az elképzelésekről, a megalomániás tervekről. Úgy tudom, a kormány szerint sok a fenti összeg, s a tervek átdolgozását kérte. Azóta csönd, igen kíváncsi vagyok arra, hogyan kezdődnek így el a munkálatok a korábban ígértekben megfelelően 2020 környékén. 

De az emberek - bármilyen furcsa is - addig is közlekednek, naponta több ezer ember fordul meg a vasútállomáson. Akiért nem jönnek a vonathoz autóval, hanem az aluljárón keresztül indul a tömegközlekedési eszközhöz, vagy éppen haza, elszörnyedve tapasztalja, milyen lepusztult maga az aluljáró és a környéke.

Sajnálom, hogy nem vittem magammal fürdőruhát, mert a Petőfi téren az esőzések után kis tó jött létre.Kedves helye lesz a szúnyogoknak, s ki tudja talán akad vállalkozó szellemű cívis polgár, aki még "csónakkal" át is próbál a tavacskán kelni. 

Az aluljáró lejáratainak a kövezete hiányos, csoda, hogy még senki sem törte el a lábát. Mindenütt kosz, vizelet szag, és szemét. Árad az egészből a lepusztultság, a hanyagság, a nemtörődömség. Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek sem szentek, de nem tudom épp ésszel felfogni,hol van az önkormányzat, hol vannak a közterület felügyelők, egyáltalán az "illetékes elvtársak". A környék a város szégyenfoltja, úgy látszik a rekord költségvetésből gazdálkodó városnak nincs pénze arra, hogy legalább a lépcsőzetet kijavítsa, és mondjuk két naponta nagytakarítást rendeljen el. Nem gondolom, hogy ennek a költsége agyonvágná az önkormányzatot. 

Csak a jó gazda szeme kellene tisztelt városvezetők. Mi debreceniek "megszoktuk" a szemetet, a télen jégpálya járdákat, az eltakarítatlan utakat, a nemtörődömséget. A kirakat fénylik, de ami mögötte van, arra kevésbé lehet büszke a Régi Városháza főnöke. De ha már az itt élők véleménye nem számít, gondoljanak arra, hogy a Debrecenbe érkező turisták egy része vonattal érkezik, s nem kevesen használják az aluljárót is. A mai állapotában a terület látványa, az idevetődő utazó számára enyhén szólva is igen lehangoló, barátságosnak, s vendégvárónak még csak véletlenül sem mondható. 

Van azonban egy még nagyobb gond. Miképpen közlekednek az aluljárón át a tolókocsival járók, a babakocsis kismamák, vagy éppen a csomagokat cipelő utasok. Az aluljáró és maga a vasútállomás még a régi korok itt maradt emléke, azóta a városvezetők számára természetes volt, hogy nuku akadálymentesítés. Négykézláb, ki, ahogyan tud ügyeskedje a céljához magát. Igazi polgár-, és családbarát gondolkodás. Ott jártamkor egy idősebb hölgy próbálta guruló bőröndjével a lépcsők jelentette akadályt leküzdeni, ha nem segítek, akkor talán még mindig átkozódna, s szidná - ahogyan tette - a léha felelősöket. De ugyanez van, amikor a mozgásában akadályozott utas a peronokhoz igyekszik, vagy éppen megérkezik vonattal a városba. 

Talán, ha az önkormányzat vezetői néha ki szállnának a személyhez ugye nem kötött szolgálati autójukból, akkor talán még arra is futná, hogy a Petőfi téri aluljáró környékén a "középkori" viszonyokat megszüntessék. Olyan nagy és teljesíthetetlen kérés ez kedves polgármester úr?