Cölöpteknős
Miközben a falusi orvos egy 75 éves paraszt bácsi sérült kezét varrta össze, gondolta, beszélget egy kicsit az öreggel.
Miközben a falusi orvos egy 75 éves paraszt bácsi sérült kezét varrta össze, gondolta, beszélget egy kicsit az öreggel.
Ambiciózus tervek megvalósításának a kezdete
A Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság (MTT) hétfői közgyűlésén vetődött fel, hogy támogató nyilatkozatot adjanak ki a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakítása mellett.
A hivatalosnál több fertőzöttről tudnak.
Donald Trump amerikai elnök kampánytörzse visszautasította csütörtökön a The Guardian című brit lap jelentését, miszerint az elnök 1997-ben erőszakoskodott volna egy nővel.
A legracionálisabb választás a tesztkapacitások nagyon jelentős megemelése, a kontaktkutatások felgyorsítása és a szigorú szabályokhoz kötött tesztelési protokoll/kritériumok irányából való elmozdulás, közeledve az európai normákhoz. - írja a Portfolio
A politikus kikérte magának, hogy bárki beleszóljon abba, hogyan neveli a gyerekeit.
A fehérorosz elnök a minszki bejelentéskor úgy fogalmazott, kénytelen kivonni az utcákról a katonákat, és fegyvert adni a fél hadsereg kezébe.
Mától szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten a koronavírus-járvány második hulláma miatt, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak.
Oroszország félrevezető információkkal próbálja aláásni Joe Biden demokrata párti elnökjelölt kampányát - jelentette ki Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója a képviselőház belbiztonsági bizottságának csütörtöki meghallgatásán.
Az elmúlt napokhoz képest néhol akár 10, másutt pár fokkal hűvösebb, de napsütéses idő várható a hétvégén
Ha a tesztelést háziorvos rendeli el, ingyenes a teszt
Amennyiben nem csökken érdemben az emberiség által kibocsátott széndioxid-kibocsátás, akkor már 2100-ra jelentős mértékben emelkedhet a világ tengereinek a szintje, ami számos települést tenne lakhatatlanná, áll egy nemzetközi kutatócsoport csütörtökön megjelent cikkében.
Harminc évvel a rendszerváltás után megerősödni, sőt elmélyülni látszik az a trend Szlovákiában, melyre a társadalomtudósok az előző évtized elején hívták fel a figyelmet: az emberek egyre nagyobb része véli úgy, hogy az autoriter irányítás jobb az országnak, mint a liberális demokrácia. Ezt a trendet most a Globsec legújabb kutatása is megerősíti.