Az ukrán gazdaság harmada semmisült meg a háborúban
Az orosz háború eddig 63 milliárd dollárnyi kárt okozott Ukrajna infrastruktúrájában a Kijevi Közgazdasági Iskola becslése szerint.
Az orosz háború eddig 63 milliárd dollárnyi kárt okozott Ukrajna infrastruktúrájában a Kijevi Közgazdasági Iskola becslése szerint.
Persze, hogy nem hagyhatták Orbánék szó nélkül.
Sok szempontból egészen különleges lesz az április 3-án sorra kerülő parlamenti választás.
Egy héttel a választás előtt a Fidesz–KDNP-nek 41, az Egységben Magyarországért 39 százalékon áll.
A tengerszint emelkedésének üteme 1993 óta gyorsult fel igazán, kínai kutatók szerint a Dél-kínai-tenger szintje 150 millimétert emelkedhetett 1900 óta.
Bokros Lajos ma, hosszú évek hallgatása után végre megszólalt.
Bár ne tette volna!
Orbán Viktor a választási kapány utolsó hetében megpróbálja kimaxolni, hogy ő is csak is ő a békepárti, csak ő, hogy csak is ő képes megvédeni Magyarországot.
Egymásra licitálva versengenek a bankok azért, hogy a gyereket vállalók náluk vegyék fel az egyébként kamatmentesen igényelhető babaváró hitelt. A legalább százezer forint ajándék pénz szinte már alap, de akár kétszázezerig is feltornászható ez az összeg. Ráadásként van olyan bank, amelyik még a babaholmik vásárlásához is ad kedvezményt.
A Nemzeti Sport, a Metropol, a Figyelő, a Szabad föld, a 888.hu, a Mandiner nem érhetőek el.
Védettségi igazolással kapcsolatos visszaélést és költségvetési csalást is tapasztaltak a területen.
A megmozdulás célja a szabad Ukrajnáért való kiállás, és a magyar miniszterelnök "sunnyogásával" szembeni kiállás.
Németh Szilárd Hatvanba látogatott Szabó Zsolt meghívására
A háború egy kegyetlen dolog, aminek nincs a helye a civilizált világban. Az Ukrajnát érintő helyzet tragikus, aminek javításáért mi magunk is tehetünk. Számtalan ember fejezte ki együttérzését a közösségi médiás fiókján, ami sokkal többet tehet az ügyért, mint azt egyesek gondolják. A tömegek véleménye formálja ugyanis a nagyobb cégek és állami intézmények döntéseit is.