h i r d e t é s

ÁSZ: nem pénzkérdés a kórházaknál a szabályos működés biztosítása

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

ÁSZ: nem pénzkérdés a kórházaknál a szabályos működés biztosítása

2018. augusztus 09. - 13:35

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) álláspontja szerint alapvetően nem pénzkérdés a kórházaknál a jogszabályi előírások betartása, a szabályos működés biztosítása és fenntartása.

Kórterem a budapesti Szent János Kórház traumatológiai osztályán 2015. augusztus 6-án. Civilek aláírásgyûjtésbe kezdtek, hogy az intézmény területén vagy annak közvetlen közelében épüljön fel a kormány által tervezett új fõvárosi központi kórház. - MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az ÁSZ ezt csütörtökön közölte az MTI-vel a Magyar Kórházszövetség azon állásfoglalására reagálva, amelyet a szervezet Domokos László számvevőszéki elnöknek egy lapinterjúban megjelent kijelentései után tett közzé. 
Domokos László a Magyar Időknek adott hétfői interjúban azt mondta, pénzügyi szempontból botrány és anarchia jellemzi az egészségügy egyes területeit. Szerinte "rendszerszintű", hogy az összességében több millió embert ellátó szakrendelők vezetői nem tartják be a legalapvetőbb gazdálkodási szabályokat sem.
Az elnöki kijelentésekre reagálva a kórházszövetség és az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete visszautasította a cikkben elmondottakat. Közleményük szerint a két szakmai szervezet vezetőit megdöbbentették a cikkben megfogalmazott, "általánosításokon és téves feltételezéseken alapuló megállapítások", és visszautasítják az általánosságban megfogalmazott korrupciós vádakat.
Az ÁSZ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: álláspontjuk szerint a jogszabályi előírások betartása, a szabályos működés biztosítása és fenntartása alapvetően nem pénzkérdés. Egyetértenek azzal is - tették hozzá -, hogy közös érdek az egészségügy hatékony működése. A számvevőszék ugyanakkor hangsúlyozta: az is közérdek, hogy mindezt az egészségügy a legeredményesebb módon nyújtsa, ehhez mindenekelőtt szabályosan és átláthatóan gazdálkodó intézményekre és gazdasági társaságokra van szükség. Az ÁSZ ennek érdekében végzi ellenőrzéseit az ágazatban, és teszi közzé megállapításait - írták.
Kiemelték, hogy a számvevőszéknek nincs vitája a két szervezettel, "amelyek nem ellenőrzött szervezetek", ugyanakkor az elnökségeikben tevékenykedő tisztségviselők maguk is az ÁSZ korábbi, valamint jelenleg is folyamatban lévő ellenőrzéseiben érintett intézményeket vezetnek. A kórházak meghatározó súlyt képviselnek a közpénzek felhasználásában és az állami vagyonnal gazdálkodásban, ezért kötelesek a közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kezelni, valamint maradéktalanul megfelelni a gazdálkodásukra vonatkozó törvényi előírásoknak - mutattak rá.
Az ÁSZ kitért arra is, hogy az ellenőrzéseik során feltárt szabálytalanságokra, hibás gazdálkodási gyakorlatokra az elmúlt években több alkalommal felhívta a döntéshozók és a közvélemény figyelmét, és összegző tapasztalatait megosztotta a kórházszövetséggel, valamint egyéb szakmai szervezetekkel is.
Az ÁSZ összegző megállapításai tényeken, ellenőrzési bizonyítékokon alapulnak, nem elhallgatva a kevés számú jó gyakorlat meglétét sem. A vonatkozó megállapítások egyben nyilvánosak is - jelentették ki.
Megerősítették, hogy az ÁSZ folytatja az egészségügyi szervezetek (kórházak, járóbeteg-ellátó gazdasági társaságok) ellenőrzését, jelenleg is több egészségügyi intézmény és társaság ellenőrzése van folyamatban, amely során értékelik az intézmények és társaságok gazdálkodásának törvényi megfelelőségét.
Mint írták, közös cél a betegek lehető legmagasabb szintű ellátása, ehhez azonban mindenekelőtt szabályosan, átláthatóan és hatékonyan működő egészségügyi gazdálkodó szervezetekre van szükség.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön ismételten megerősítette: a minisztérium ismeri a kórházak gazdálkodásának problémakörét, ezért cselekvési tervet dolgozott ki a kórházak átvizsgálására és a nehézségek megoldására, még az ÁSZ 2008-2015 közötti időszakra vonatkozó jelentésének közzététele előtt. A kórházak gazdálkodásának vizsgálata néhány héten belül elkezdődik - írták. (MTI)