h i r d e t é s

Az antiszemitizmus négy mutációja

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Az antiszemitizmus négy mutációja

2020. június 17. - 13:21

Az elmúlt napokban a magyarországi antiszemitizmusról számolt be az amerikai közszolgálati tévé, a PBS. 

A csaknem másfél órás dokumentumfilm elég nagy port kavart Nyugat-Európában és a németországi sajtóban is. A film áttekinti, hogyan indított Orbán Viktor miniszterelnök a cikk szerint „náci propagandára emlékeztető” masszív kampányt a zsidó származású üzletember, Soros György ellen. Bill Clinton korábbi, demokrata párti amerikai elnöktől kezdve Tony Blair volt brit kormányfőig politikusokat, elemzőket szólaltatott meg a rendező, Andrew Goldberg, amikor bemutatott egy-egy jelenséget. Ő úgy jellemezte a mostani helyzetet: az antiszemitizmus kicsiben jelentkezett, majd, mint a vírus, elkezdett terjedni. Másképp: szavakkal kezdődik, aztán tettekbe fordul. A rendező elmondta például, hogy számos helyen hallotta, ha valaki megfertőződött az új koronavírussal, akkor azt tanácsolták neki, menjen el zsinagógába és ott köhögje, prüszkölje tele a levegőt.

Magyarország mellett az iszlamisták és radikálisok rasszista megnyilvánulásait veszi sorra Franciaországban, a hagyományosan antirasszista Munkáspárt antiszemita kiszólásait az Egyesült Királyságban és a szélsőjobboldal erősödését az Egyesült Államokban, legfőképp a 17 áldozatot követelő pittsburghi zsinagógában végrehajtott tömegmészárlást elemezve. A filmben Magyarországról a Soros elleni tévés és óriásplakátos kampányt mutatják be, bevágják a többek között Orbán Viktor és Kovács Zoltán korábbi szóvivő vonatkozó mondatait. Előzeteseket adott le az ABC News épp úgy, mint a német ARD televízió– csak hogy néhányat kiemeljek a sok közül.

orbanviktor_montazs1.jpg

A német közszolgálati televízió, az ARD, arról számol be, hogy Orbán Viktor bejelentette a korlátlan hatalmat biztosító rendeleti kormányzás visszavonását. A május végi visszavonásról, amit Orbán Viktor még a múlt héten ígért meg, a rádió nem számolt be, de arról igen, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-posztjában (a la Trump) bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt rágalmazókat. Jogvédőkre hivatkozva azt írják, az elmúlt 10 év magyarországi illiberális rendszerének tapasztalata, a fékek és ellensúlyok aláásása azt súgja, aligha válik meg a kormányfő a rendkívüli hatalomtól. Ráadásul a veszélyhelyzetben olyan intézkedéseket hozott Orbán szép számmal, amelyeknek semmi közük nem volt az új koronavírushoz. Példaként a Budapest-Belgrád kínai vasútépítési szerződés titkosítását említik. A cikk felidézi, hogy az Európai Unió kifogásolta és szankciók bevezetését fontolgatja e a törvény miatt a magyar kormány ellen. A kormány reakciója sem marad ki: miszerint kritikusai hazugságokat terjesztenek, ahelyett hogy a nehéz, koronavírusos időszakban szolidaritást tanúsítanának Orbán Viktor iránt. Kovács Zoltánra is kitért, aki a miatt háborodott fel, hogy Hitlerrel vontak párhuzamot, amikor Orbán úgynevezett felhatalmazási törvényét elemezték. Pedig – mondja ő – épp ezeknek a szigorú intézkedéseknek köszönhető, hogy Magyarország viszonylag szerencsésen megúszta a világjárványt. Azonban az NPR szinte azonnal ismertette a magyar Helsinki Bizottság és más civil szervezetek erre vonatkozó álláspontját: eszerint csapán szemfényvesztés, amit most Orbán ígért a hatalom visszaadásával. Ha így fogadják el a törvényt, hasonló jogosítványai lesznek a jövőben is, mint a rendeleti kormányzás idején, most már az alaptörvény minimális garanciái nélkül.

orbán-soros-696x392.jpg

Süddeutsche Zeitung televízió azt adta az üzleti élet tudtára, hogy annak a külföldi befektetőnek, aki 10 százalékot meghaladóan akar magyar cégben részesedést szerezni, speciális engedélyért kell folyamodnia a kormányhoz, ami 45 napot vehet igénybe. Erre azok után kerül sor, hogy már nemcsak aláírták, de titkosították is a kínaiakkal kötött vasútépítési szerződést. Az elemzés végül a Freedom House Magyarországról szóló értékelésével zárul, amely már nem demokráciaként, hanem hibrid rezsimként jellemezte a politikai berendezkedést.

R. Koch, a magyar származású, a kenti egyetemen oktató szociológus kulturális háborúról beszél, aminek semmi értelme, hisz – mondja, - Orbán mégiscsak visszaadja a korlátlan felhatalmazást. Az Orbán által anyagilag támogatott angliai lapok nem említik a kormány újabb trükkjét a rendeleti kormányzás lehetőségére, azt sem, hogy nem vonja vissza a koronavírussal semmilyen összefüggésbe nem hozható, az önkormányzatokat büntető intézkedéseit. Németországban Frank Füredi gyakori előadója annak a Danube Intézetnek, amelynek korábban szélsőjobboldali tulajdonosai voltak, és amelynek a működését jelenleg az Orbán kormány finanszírozza.

 

Kollár Erzsébet,
a rendszerváltók lelkiismerete