Az EMMI megsértette a gyermekek egyenlő bánásmódhoz fűződő jogát
A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett abban a közérdekű polgári perben, amelyet az Európai Roma Jogok Alapítványa felperes kezdeményezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) alperes ellen. Az FT a felperes keresetét csak részben találta megalapozottnak.
A felperes keresete szerint az alperes megsértette a Nógrád megyében élő gyermekek, közülük pedig különösen a roma származású gyermekek egyenlő bánásmódhoz fűződő jogát.
A Fővárosi Törvényszék ítéletében megállapította, hogy az EMMI elmulasztott szakmai – módszertani segítséget nyújtani az ágazati irányítása alatt álló gyermekvédelmi szerveknek, és ellenőrzési kötelezettségének sem tett eleget. Ezen mulasztásával fenntartotta az ágazati irányítása alatt álló Nógrád megyei gyermekvédelmi szervek azon jogellenes gyakorlatát, amely nem zárja ki, hogy gyermekek családból történő kiemelésére kizárólag anyagi okból kerüljön sor. Ez a gyakorlat kifejezetten ellentétes a gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 7. § (1) bekezdésében foglaltakkal, amely szerint gyermek családból történő kiemelésére kizárólag anyagi ok miatt nem kerülhet sor.
A minisztérium mulasztását a bíróság az érintett gyermekek közvetett hátrányos megkülönböztetésének minősítette, mert ennek következtében gyermekek családjuk rossz anyagi körülményei miatt másoknál kedvezőtlenebb bánásmódban részesültek. A bíróság a jogsértés megállapításán túlmenően kötelezte a minisztériumot arra, hogy 6 hónapon belül bocsásson ki a gyermekek anyagi okból fennálló veszélyeztetettsége felismerésének, megállapításának és az anyagi okon alapuló veszélyeztetettség megszüntetését célzó intézkedések egységes elveire vonatkozó módszertani útmutatót, valamint utasítsa ennek alkalmazására az ágazati irányítása alatt álló államigazgatási szerveket. A felperes további igényeit a bíróság eljárási indokokból elutasította. (fuhu.hu)