h i r d e t é s

Az ökumenikusoknál még nem halt ki a jóindulat – már több mint 70 milliót gyűjtöttek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ökumenikusoknál még nem halt ki a jóindulat – már több mint 70 milliót gyűjtöttek

2017. február 02. - 12:46

A veronai buszbaleset másnapján arról döntöttünk, azzal tudunk a legtöbbet segíteni, ha egy biztonságos csatornát teremtünk az embereknek, hogy az adományokat el tudják juttatni az érintett családoknak – jelentette ki Gáncs Kristóf, a Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.

Forrás: Nemzeti Audiovizuális Archívum

A veronai buszbaleset másnapján arról döntöttünk, azzal tudunk a legtöbbet segíteni, ha egy biztonságos csatornát teremtünk az embereknek, hogy az adományokat el tudják juttatni az érintett családoknak – jelentette ki Gáncs Kristóf, a Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában.

Szombaton indult el a gyűjtés, az első órákban több százezer forint érkezett, vasárnapra már egymillió forintnál jártak, a nemzeti gyásznapon az egész ország egye emberként mozdult, és a napokban is érkeztek adományok. Jelenleg 70 millió forint felett járnak a gyűjtésben, és előbb-utóbb el fogják érni a 80 millió forintot – mondta Gáncs Kristóf.

A gyűjtés végpontját egyelőre nem határozták meg. Még nincs itt az ideje annak, hogy a gyűjtést lezárják és a családokat felkeressék, még zajlanak a temetések – tette hozzá.

Ha valaki segíteni akar, azt legegyszerűbben a szervezet honlapján keresztül teheti meg. Itt megtalálható egy számlaszám is, sokan segítenek utalással.

Forrás: M1 - Ma reggel

CIVILHETES szerkesztő: K. Toók László