h i r d e t é s

Az Orbán-kormány üzeni: Pofa be, különben ti is úgy járhattok, mint a fák!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Orbán-kormány üzeni: Pofa be, különben ti is úgy járhattok, mint a fák!

2016. július 10. - 10:59
0 komment

Ez már régen nem a fákról szól - írja a Népszabadság.

Ligetvédő plakát - Forrás: nol.hu

Nem arról, hogy hány fát vágnak ki a Városligetben. Hogy letarolták a Kossuth teret, a József nádor teret, és hasonló csínyre készülnek a Római parton is. A fák is számítanak persze, mert egy nagyváros lakói nem élhetnek levegő nélkül, ám az emberek még náluk is fontosabbak. Az emberek most veszélyben vannak.

Nagytestű, kopasz izomemberek védik a rendet a Ligetben, és mindenhol máshol, ahol éppen jónak tartják. Az lett a törvény, amit ők annak tartanak, annak van igaza, aki nagyobbat üt.

A rendőrség csak amolyan kisegítő személyzet terveik végrehajtásához.

Már februárban is látszott, hogy a választási iroda munkatársai tehetetlenek a kopaszokkal szemben. Nem mintha ellenükre lett volna, hogy a szocialisták - vagy bárki más - ne tudják leadni a népszavazási kezdeményezésüket, de azt hitték, hogy majd a jogszabályok sajátos értelmezésével, fehérgalléros trükközésekkel, elejét veszik a népi kezdeményezéseknek.

Az, ami februárban történt, még a választási iroda embereit is meglepte. Ők akarták kijátszani a törvényt, de megelőzték őket.

Javítson ki, aki úgy emlékszik, hogy a kormány arra kapott felhatalmazást, hogy az emberek megkérdezése nélkül döntsön a Városliget átalakításáról. Vagy arról, hogy rendezzen-e Magyarország olimpiát. Hogy korábban soha nem látott méreteket öltsön korrupció. Hogy a közpénzek magánpénzzé lényegüljenek.

Hogy megmásítsák a múltat, elhazudják a jelent, ellopják a jövőt.

Nem mintha nem lehetne beszélni a Városligetről. Arról, hogy miként lehetne a mostaninál szebbé tenni. Hogy még jobban tetsszen az itt élőknek, és az idelátogató turistáknak.

Több park, rendezettebb fák, gondozott bokrok, karbantartott fű.

A hatalom azonban nem tárgyalt a budapestiekkel. (Akiknek a felmérések szerint több mint nyolcvan százaléka ellenzi a Liget projekt nevű átalakítást.) Ehelyett rendőrök lepték el a Ligetet, építőmunkásnak, biztonsági őrnek maszkírozott izomemberekkel súlyosbítva.

A kormány nem bízik a saját rendőrségében. Nem attól tartanak, hogy nem teljesítik a parancsot, hanem attól, hogy adott esetben nem képesek az általuk elvárt módon megfélemlíteni az embereket.

Márpedig ez minden diktatúra alapja. Félni, és félni hagyni.

Aki fél, az nem tiltakozik. Nem tüntet az oktatás lerombolása, az egészségügy szétverése ellen. Nem megy ki az utcára, hiába utálja, hogy az állam meglopja.

Néhány száz kivezényelt rendőr ugyan erőt sugároz, de a kopasz verőemberek még náluk is félelmetesebbek. Mögöttük ugyanis nem tudni ki áll.

Illetve lehet sejteni, de az ügyészség épp most közölte, hogy nem tartják fontosnak Kubatov Gábor meghallgatását. Aki nem tudná: Kubatov civilben a Fidesz alelnöke, mellesleg az FTC elnöke. Utóbbi funkciójából következően a Ferencvárosnál biztonsági emberként dolgozó nagydarab tarfejűek főnöke. Persze, miért is hallgatnák ki, amikor, mint mondják, úgysem tud olyat mondani, amit ne tudnánk.

A nagytestű verőlegények országa lettünk. Ha akarná, most még megfékezhetné őket a hatalom, de közel az idő, amikor a szellemet már nem lehet visszaszuszakolni a palackba.

Ez az igazi botrány. A szegény, kiirtásra ítélt fák mindehhez csak díszletnek kellenek. A kopaszokkal a hatalom az embereknek üzen: pofa be, különben ti is úgy járhattok, mint a fák!

nol.hu