h i r d e t é s

Az Orbánhegyen és az Andrássyn terjeszkedik a Tiborcz-birodalom

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az Orbánhegyen és az Andrássyn terjeszkedik a Tiborcz-birodalom

2017. szeptember 20. - 19:21

Az Orbán Viktor veje által fémjelzett BDPST Zrt. 350 millió forintot érő „kilátást” vásárolt – stílszerűen – az Orbánhegyen, továbbá szerzett egy 290 milliós palotaszintet az Andrássy úton – értesült a Válasz.hu

Ezekkel együtt már nyolc nagy értékű ingatlan ment át a Tiborcz-kör kezei alatt. Legalábbis ennyiről tudunk eddig.

Afelől mára semmi kétségünk nem lehet, hogy a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt. a kormányfő vejének befolyási övezetébe tartozik. A részvénytársaság bejegyzésekor fizetett illetéket az ő magánbankszámlájáról utalták el, az egyik korábbi BDPST-alegység vezetője pedig annak idején bevallotta: pozícióját Tiborcz Istvánnak köszönheti.

A két éve létező BDPST Zrt. azzal vált híressé, hogy nagy értékű palotákat, luxusingatlanokat vásárolt, s ezeket saját beruházásban elkezdte felújítani, illetőleg továbbértékesítette olyan kül- és belföldi milliárdosoknak (Ghaith Pharaon, Adnan Polat, Paár Attila), akik a kormány kiemelt partnereként is „funkcionálnak”.

A cég eddig hat projekttel került be a hírfolyamba, a Válasz.hu azonban most két újabb, egy orbánhegyi és egy Andrássy úti ingatlanügyletet is azonosított – az alábbi nyolcpontos felsorolást ezekkel kezdjük.

  1. Kilátás az Orbánhegyről. A BDPST Zrt. három hete leánycéget alapított Bellevue Development Kft. néven. A társaságba apportálták is rögtön azt a 350 millió forintot érő XII. kerületi (Hangya utca 30.) területet, melynek egy éve lett tulajdonosa a Tiborcz-féle vállalkozás. A bő 2000 négyzetméteres orbánhegyi telken jelenleg egy régi – a közeljövőben nyilván lebontandó – ház áll; az igazi érték tehát nem az építmény, hanem a kilátás (Budapest fölülről).
  2. Palotaszint az Andrássyn. A BDPST Zrt. három hete egy másik leányvállalatot is létrehozott; ennek a Downtown Development Kft. nevet adták. A cégbe apportként az Andrássy út 43. szám alatti palota három – összesen 290 millió forintra értékelt – albetétje került, amely közel a teljes első szintet jelenti. A korábban ügyvédi irodaként használt (majdnem 500 négyzetméteres) ingatlanegyüttes ottjártunkkor épp felújítás alatt állt.
  3. Ranolder-villa Badacsonyban. A balatoni „értékmentés” részeként a BDPST Zrt. idén júniusban jutott hozzá az évek óta fedél nélkül omladozó, klasszicista épülethez. A Magyar Nemzet szerint a Tiborcz-alapítású cég banki követelésként vette meg a Ranolder-villát és a hozzá tartozó birtokot.
  4. Turai kastély. A jelenleg műemléki felújítás alatt álló Schossberger-kastély 2015-től a BDPST-csoport tulajdona (TRA Real Estates Kft. néven külön leánycég felügyeli a projektet).
  5. Mahart-ház. Tavaly adtunk hírt arról, hogy több áttételen keresztül a BDPST Zrt. lett a Pesti Vigadó melletti palota legnagyobb tulajdonosa. Andy Vajna kaszinóvállalatai ugyanebben az óriásépületben működnek.
  6. Volt Postabank-székház. A fővárosi József nádor tér sarki épületét nem tartotta meg a BDPST, hanem továbbszármaztatta az FBI által évtizedekig űzött – majd nemrég elhunyt – Ghaith Pharaonnak. Az ingatlan jelenleg is a Pharaon Group tulajdona.
  7. Korábbi Rátkai klub. A Városligeti fasori Spitz-villáta BDPST tavalyig közösen birtokolta a magyar kereskedőházakat is működtető török csúcsgazdaggal, Adnan Polattal – ám ma már az Erdoğan-holdudvarba tartozó üzletember hollandiai cége a kizárólagos tulajdonos.
  8. Bodajki kastély. A Hochburg–Lamberg-kastély 2016 decemberéig tartozott a BDPST-érdekkörhöz, azóta Tiborcz bejáratott üzleti partnere, a WHB-csoporttal a közbeszerzéseken is hasító Paár Attila vette át a projektet.

valasz.hu