Az orvosok szerint már nem rehabilitálható a levegőt venni is gyenge nő, ő azonban nem adja fel. Hamarosan államvizsgázik az egyetemen, és azt tervezi, ha gyógytornász felerősíti, egyszer még dolgozni fog -írja a Délmagyar. Neki is segít a Lapcom Média Alapítvány.

– Az orvosok már eltemettek, úgyhogy nem érdekel, mit mondanak. Meg fogok gyógyulni – mondta Szabó Adrienn. A 27 éves szegedi nő a szklerózis multiplex utolsó stádiumában van, szakemberek szerint már nem rehabilitálható. Önállóan képtelen ellátni magát: tolószékben ül, kezeit nem tudja mozgatni, és a beszéd is nehézkes számára, hiszen a levegővételhez is gyenge. Tizenkét éve tart a leépülése.

– Tizenöt éves voltam, amikor egy kosármeccsen a szemembe világított egy reflektor. Ezt követően sokáig csak a fényt láttam, nem múlt el. Így derült ki a betegségem – mesélt a kezdetekről. A középiskolát már levelező tagozaton fejezte be, de ez sem tartotta vissza attól, hogy egyetemre jelentkezzen. – Az elején csak azért ültem tolószékbe, hogy gyorsabban tudjak közlekedni, hiszen akkor még bottal jártam. Aztán már nem tudtam kiszállni belőle.

Adrienn-nek már csak két vizsgája van hátra magyar–filozófia szakon, melyet egyéni tanrenddel végzett el. Csak beszámolni jár be az egyetemre, otthon segítséggel tanul. Párja vagy egy gondozó van vele, ők lapozzák neki a könyvet. Egyedül nem lehet hagyni, hiszen még inni sem tud önállóan – ez viszi el a legtöbb pénzt.

– Két segítőt most a vizsgaidőszak alatt biztosít az egyetem, az év többi részében azonban nehéz megoldani, hogy mindig legyen itt valaki – mesélte Simándi-Illés Csaba, aki 7 éve párja Adrienn-nek. Négyórás munkát vállal csak, de így is sok pénzt visznek el a gondozók abból a 150 ezer forintból, amiből egy hónapban gazdálkodni tudnak. Ráadásul nagyon szeretnének gyógytornászt is, mert hisznek abban, hogy Adrienn még felerősödhet. Ennek költségét azonban már képtelenek kigazdálkodni.

– Olyan szakemberre lenne szükség, aki évekig foglalkozna velem, és nyomon tudná követni a fejlődésemet. Az a 14 alkalom azonban, amit fél évre biztosít az OEP számomra, gyakorlatilag semmire sem elég – mondta a beteg nő.

Adrienn egyébként maga is fejlesztené izmait, ha lenne eszköze hozzá. Egy motoros bicikliről álmodik, melyet tolószékéhez lehetne rögzíteni, és amivel kezét is, lábát is át tudná mozgatni, hogy izmai ne sorvadjanak tovább. – Ha pedig lediplomázok, dolgoznék is – szőtte tovább terveit. Arra a kérdésre azonban, hogy mit tudna csinálni, mosolyogva, némi öniróniával csak annyit mondott: „például leveleket diktálni".

– Semmit nem tudok már csinálni – ismerte be. – De nem adtam fel a reményt, hogy jobban leszek.

delmagyar.hu