Az SZTE több kara is érintett a huszonegy szak megszüntetésében
Huszonegy alapszak, köztük az andragógia és a társadalmi tanulmányok képzés is megszűnik 2016-tól, ugyanakkor több képzés is átalakul vagy új néven fut tovább a képzésben – derült ki a kedden nyilvánosságra hozott a felsőoktatásban szerezhető képesítések 2016/2017-es tanévre érvényes jegyzékéből, amit az eduline.hu foglalt össze.
A jegyzék tartalmazza mindazokat az alap-, mesterszakokat és felsőoktatási szakképzéseket, amelyeket a 2016/2017-es tanévben indíthatnak az intézmények. Az idén szeptemberben életbe lépő kormányrendelet a Szegedi Tudományegyetem több olyan karát is érinti, amelynek képviselői áprilisban felszólaltak az bölcsészkar Auditorium Maximum termében, Maruzsa Zoltán felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár jelenlétében. A Kihívások 2.1 háromórás maratoni fórumon, amelyet a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, az Oktatói Hálózat Szegedi tudományegyetemi csoportjai és a Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata szervezett, a hallgatói létszámcsökkenéssel, az oktatók elbocsátásával, a tanszékek megszüntetésével, illetve az egyetemi autonómia veszélyeztetésével kapcsolatos aggályokat szerették volna eloszlatni. A párbeszéd azonban nem volt indulatoktól mentes, a legélesebb vita az andragógia alapszak fontosságának megkérdőjelezése és a vizuális kultúra mesterszak (amelynek alapjait történetesen a szegedi egyetem oktatói fektették le) megszüntetése körül robbant ki.
Az intézkedés szükségességét azzal indokolták, hogy a több mint 600-féle szakképesítés között nehezen igazodnak el a felvételizők, a munkaerő-piaci szereplők pedig még annyira sem látják át, pontosan milyen valódi gyakorlati ismereteket tartalmaznak a hasonló elnevezésű és profilú képzések.
- A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán működő andragógia alapszak megszűnik a bölcsészképzések közül, 2016-tól új, közösségszervező néven folytatódhat tovább. A szegedi egyetemen egyébként utoljára 2012-ben indulhatott BA-képzés, önköltséges finanszírozási formában. Bár korábban akár a 100 fős létszámot is meghaladta a gólyák évfolyama, három éve azonban nem indult el a szak.
- A Mezőgazdasági Kar sem mentesül a megszüntetések alól: az állattenyésztő mérnök és a környezetgazdálkodási agrármérnök is megszűnik. Ezek egyébként az SZTE-n csak felsőoktatási szakképzésként működnek, előbbi ménesgazda és sertés- és szarvasmarha-tenyésztő szakképesítéssel; államilag támogatott és költségtérítéses formában egyaránt. A mezőgazdasági mérnök, amit egyébként a szegedi egyetemen akár angol nyelven is választhatnak a hallgatók, osztatlan képzésként folytatódik 2016-tól.
- A Szegedi Tudományegyetem speciális helyzetben van a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakkal, a 2016-tól vidékfejlesztési agrármérnökre keresztelt képzés ugyanis a Mérnöki Karon található. Kérdés azonban, hogy mi lesz az agrármérnöki területtel, ami csak osztatlan képzésben folytatódhat.
- Az Állam- és Jogtudományi Kart csak a politológia szempontjából érinti a változtatás, ugyanis a szak 2016-tól politikatudomány néven fut tovább.
- A sporttudományi terület az, ami teljesen átalakul, a szegedi egyetemet viszont csak egyetlen ponton érinti, mégpedig az önköltséges formában 200 ezer forintért tanulható rekreációszervezés és egészségfejlesztés alapszakot, ami a pedagógusképző karon érhető el. 2016-tól sport- és rekreációszervezés néven indulhat új szak.
- A művészetközvetítési szakok közül csak a Tanárképző Központban működő ének-zene osztatlan tanár szakot érinti a változás, mégpedig annyiban, hogy a képzés ezek után zenekultúraként folytatódik.
A felsőoktatási intézményeknek egyébként lehetőségük van arra, hogy a megszűnő szakok helyett akkreditáljanak egy, a rendszerben maradó hasonló képzést. Több területen pedig az oktatás mesterszakon folyik.