h i r d e t é s

Az USA szerint nem Oroszország az egyedüli háborús bűnös az Ukrajna elleni háborúban

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Az USA szerint nem Oroszország az egyedüli háborús bűnös az Ukrajna elleni háborúban

2023. január 10. - 04:34

Irán hozzájárulhat az ukrajnai háborús bűncselekményekhez azzal, hogy drónokat szállít Oroszországnak - jelentette ki hétfőn Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.

Forrás: BBC

Fegyvereiket arra használják, hogy civileket öljenek Ukrajnában, és megpróbáljanak városokat hidegbe és sötétségbe taszítani, amivel véleményünk szerint Irán is potenciálisan hozzájárulhat széles körű háborús bűncselekményekhez

- mondta Sullivan újságíróknak.

Jake Sullivan beszélt arról is, hogy az Irán által jelentett fenyegetésekről is beszélni fog, amikor Izraelbe utazik, hogy találkozzon az ország új kormányával. Arról nem árult el információt, mikor ejti meg ezt az utat.

Az amerikai kormány világossá tette, hogy az Iránnal kötendő nukleáris megállapodás jelenleg nem prioritás, és továbbra is úgy véli, hogy a diplomácia a helyes út annak biztosítására, hogy az ország ne jusson atomfegyverhez – tette hozzá. (Portfolio)