fbpx Bajok az ellenzékkel | CIVILHETES

h i r d e t é s

Bajok az ellenzékkel

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Bajok az ellenzékkel

2021. szeptember 10. - 19:15

 

Igyekszem mostanában nem írni politikai cikkeket – különösen közvetlenül magyarországi vonatkozásúakat nem – , csak akkor muszáj mégis, ha lelkiismereti problémák merülnek föl.

A kép illusztráció! - Forrás: steemkr.com

Még a politikát egyre inkább utáló, újságot alig olvasó honfitársaink is tisztában vannak vele, hogy a gigantikus vagyont és hatalmat fölhalmozó, párhuzamos vagy mélyállamot kiépítő, az egész "hivatalos" államot viszont alkotmányellenes módon a végrehajtó hatalom (kormány) alá rendelő Orbán-csoportot a lakosság egy része féktelenül gyűlöli. Az ellenzék számára a jelek szerint óriási csábítás ezt a gyűlöletet fölhasználni és fokozni, választási céllal. (Arról nem szólva, hogy az ellenzéki politikusok elég nagy része sajnos maga is osztozik ebben a gyűlölködésben.)

Az irracionális gyűlölködés soha nem helyes, mert elködösíti a mindennél szükségesebb világos tekintetet. Pedig világosságra, józanságra, céltudatos tervezésre volna szüksége ennek az országnak, ha netán – ami talán nem valószínű, de nem is lehetetlen – az ellenzék nyerné meg a soron következő országgyűlési választásokat, olyan helyzetben, amikor a legkisebb intézmények is zömmel az orbánisták kezében vannak; tőlük függ a civil társadalom nagy része is, különösen a vállalkozások. Bizonyos kereskedelmi és iparágak teljesen. A formális és informális társadalmi befolyás csaknem egésze Orbán barokk székházában és kastélyaiban összpontosul. Ilyen helyzetben kell majd – ha lehet – átvenniük másoknak a kormányzást. Úgy, hogy nemcsak a partnereik, hanem a saját hivatalnokaik is mind Orbán emberei lesznek.

Ide jutott a demokráciát, az alkotmányosságot és a közszabadságokat mindennemű ellenállás, tiltakozás vagy akár érdeklődés nélkül fölszámoló politikai Magyarország.

Ez természetesen nagy feszültségeket kelt akkor is, ha majdnem mindenki engedelmeskedik, mint az egyetemeket autonómiájuktól megfosztó "alapítványi" kiszervezés esetében (amely Orbán bizalmasainak a birtokába juttatta – garanciák nélkül – a fölsőoktatás mintegy 80 százalékát), csak az a néhány színinövendék tiltakozott az SZFE-n, a csöppet sem Orbán-hívő nagy egyetemek csöndben elfogadták a diktátumot. Az engedelmeskedők azonban a szívük mélyén dühösebbek, mint másutt a szenvedélyeiket szabadabban kiélő tiltakozók.

Ebből a helyzetből is fakadnak azok a tűrhetetlen következmények, amelyeknek a kritikátlan elfogadása és használata az ellenzék politikai erkölcstelenségét, színvonaltalanságát mutatja.
Igaz, hogy Márki-Zay Péter beszédeit, amelyekben homoszexualitással VÁDOLJA (!) a miniszterelnök egyik hozzátartozóját – amire semmi bizonyíték, s ami akkor sem lehetne vád tárgya, ha igaz lenne, demokraták között legalábbis – ugyan megbírálta a Jelen és a Magyar Narancs, egyébként túl óvatosan és udvariasan, holott ez gyalázat, és teljesen diszkvalifikálja a hódmezővásárhelyi polgármestert, aki ezek után is a miniszterelnökségre mer pályázni, és a polgármesterségéről sem mondott még le, ami a minimum lenne ekkora disznóság után. (És elnézést sem kér az alantas uszításért, hanem azt magyarázgatja, hogy csak ilyesmiből ért az egyszerű nép. Ennyire becsüli a magyar népet az egyik személy, aki a demokráciába óhajt bennünket elvezetni.)

De ez semmi ahhoz képest, hogy a nála jelentősebb ellenzéki pártvezetők – Gyurcsány Ferenc, Fekete-Győr András, Jakab Péter – börtönnel és hasonlókkal fenyegetik a kormányzó radikális jobboldal irányítóit, elsősorban persze Orbán Viktort.

Erre van precedens, Donald Trump választási gyűlésein szokta volt magából kikelve üvölteni a közönség Hillary Clintonra, hogy "lock her up!", azaz: "zárják be!". Volt sikere a dolognak, ám olyan emberek körében, akik nem éppen a plurális demokrácia és az emberi jogok lelkes hívei, mint – állítólag – a magyarországi ellenzék. Nem példa nélküli tehát, de miféle példa ez?

A demokratikus jogállam föltételezett hívei, akik készülnek átvenni a törvényhozó és végrehajtó hatalmat (amely parlamenti rendszerekben nincs elválasztva, csak a bírói hatalomtól, továbbá az állam olyan autonóm részeitől, mint a regionális és helyhatóságok, a számvevőszék, a jegybank, az ombudsman, a tisztifőorvos, a költségvetési tanács, az ügyészség, a vasút, a posta, a közszolgálati médiák és számtalan más közület; akkor is, ha vezetőiket – lehetőleg pártsemleges hivatalnokok, szakemberek közül – a parlamenti többség választja ki nyilvános pályázati eljárásban, ahol nem csak egyetlen jelölt van, mint oly sokszor a mai Magyarországon), nem intézkedhetnek olyan emberek megbüntetéséről, akiket nem ítélt el jogerősen a független bíróság.

Az, hogy több millió emberrel egyetemben föltételezik a korrupciót és a hatalmi visszaélést jobboldali ellenfeleikről, nem oszt és nem szoroz.

A jogon kívüli – egyelőre szimbolikus – leszámolás az olyan rendszerben, amilyenre az ellenzék (más kijelentései szerint) vágyik, tilos. Jogon kívüli leszámolás vagy a rendőri, ügyészi, bírói testületek befolyásolása meg büntető indulatok, bosszúvágy fölköltése a nép körében: törvénytelen.

Továbbá.

Forradalmi helyzetben – és itt most nincs forradalmi helyzet, bár az ilyesmi meglepetés szokott lenni (minden forradalmi vezető meg szokott döbbenni rajta, hogy a nép a vezér tudtán kívül kirobbantotta az ő, a vezér legsajátabb forradalmát, ezt nevezi aztán puccsnak a népi kezdeményezés puszta létét elhinni képtelen konzervatív történetírás és publicisztika) – menet közben alakulnak ki az új igazságosság és az új igazságszolgáltatás szabályai.

De ennek többnyire előzményei vannak.

Most is látszanak ilyesféle intellektuális előzmények, hiszen az alkotmányozás szabályainak forradalmi, törvénytelen, erőszakos megszegése – ahogyan kitűnő jogtudósok és más teoretikusok tervezik – mintha arra utalna, hogy itt kivételes rendszabályokra, kivételes (antikorrupciós) ügyészségre és kivételes büntetőbíróságra lesz majd szükség. Ez a kockázatos terv (bármit is ér) beleillik az ellenzék vezető körei legalább egy részének a bosszúszomjas elképzeléseibe, bár nem onnan származik.

Az ellenzéki vezetők nem azt mondják, hogy ők majd szigorúan kivizsgáltatják a gyanús eseteket (ami kifogástalan gondolat és magától értetődik), hanem azt mondják ellenfeleiknek: "ülni fogtok, fiúk".
Ez demokratikus tradíciók nélküli országokban – nem mondok példákat, pedig akadnak bőven – előfordul, de Magyarországon azért volt már annyi jogállami kísérlet, hogy nem mondhatjuk teljes biztonsággal: egyáltalán nincsenek átélt demokratikus tradíciók. Lehet, hogy a magyarok nem nagyon bíznak az elfogulatlan, előírásos, pártatlan és méltányos jogi eljárásokban, de úgy fest, hogy legalábbis szeretnének olyan szisztémát, amelyben az eljárások ilyenek.

A demokratikus hagyományban azt is tekintetbe kell venni, hogy Orbán Viktornak és barátainak (akárki akármit gondol róluk) is milliószámra vannak támogatóik, híveik, szavazóik – honfitársaink – , akiket bánt, ha vezetőiket durván gyalázzák. Ezt az érzést az ellenzékiek jól ismerik, hiszen az általuk kedvelt embereket még ennél is ocsmányabbul mocskolják. Ámde az ellenfélnek ezeket a megkérdőjelezhető gesztusait nem viszonozni vagy utánozni kellene, hanem jobbnak kellene lenni az ellenfélnél. Különben mivégre az egész?

A fenyegetőző ellenzéki vezérférfiak azt várják el választóiktól, hogy higgyék el nekik: ellenfeleik nem más véleményű politikusok, hanem bűnözők.

Igen ám, de ha ez a véleményük, akkor nem kellett volna ezekkel az ellenfelekkel egy parlamentben ülni és hihetőleg méltányos és jogszerű választási küzdelembe bocsátkozni velük. Ha az ország vezetői börtönt érdemlő bűnelkövetők, és nincs igazságszolgáltatás, amely felelősségre vonhatná őket, akkor nem giccses választási klipeket kell gyártatni, hanem milliókat az utcára szólítani, és minden együttműködést bojkottálni. És kellett volna már sok éve, ha az ellenfél ezek szerint teljességgel illegitim. Ahogyan a Magyarországi Szociáldemokrata Párt bojkottálta az 1920-i választásokat a fehérterror és a nyílt szavazás miatt.

Ha viszont viszont az ellenfél legitim – és az ellenzék "ráutaló magatartásából" (parlamenti és helyhatósági részvétel) ez vehető ki – , akkor nem értelmes dolog a szokásos jogi rutin keretein kívül bűnözővé nyilvánítani az ország vezetőit, akármire gyanakszunk velük kapcsolatban együtt több millió emberrel.

A mindenképpen kerülendő gyalázkodás és fenyegetőzés az erőszak hangulatát teremti meg, ez pedig a félelem légkörét. Ebből pedig nem fakadhat más, csak vak, szolgai alázat vagy épp annyira vak, ám ellenirányú erőszak. Demokrata ezt nem kívánja.

Nem csoda, hogy Bibó Istvánt oly kevéssé emlegetik mostanában. a

Tamás Gáspár Miklós filozófus / nepszava.hu


 

h i r d e t é s