h i r d e t é s

Balog szerint muszlim és keresztény nem tud egymás mellett élni konfliktus nélkül

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Balog szerint muszlim és keresztény nem tud egymás mellett élni konfliktus nélkül

2017. június 12. - 18:37

"Az illegális bevándorlás nem esélyt, hanem veszélyt jelent Európára, a multikulturalizmus kísérlete pedig olyan biztonsági és kulturális kockázat, amelyet nem szabad vállalni," mondta a wSieci című lengyel hetilapnak adott interjúban az emberi erőforrások minisztere. - írja a 444.hu.

Forrás: origo.hu

Balog Zoltán arra a kérdésre, hogy a migráció magyar megítélésében van-e jelentősége annak, hogy a migránsok többsége muzulmán, úgy válaszolt, hogy az iszlám komoly kultúra és hagyomány, amelyet tiszteletben kell tartanunk, 

de Európának más az identitása, és látni, hogy ez a két kultúra nem képes konfliktusok nélkül egymás mellett létezni.

A legnagyobb különbség, hogy míg Európában elválasztották egymástól a politikát és a vallást, az iszlám esetében azonban inkább a vallás határozza meg a politikát.

Hogy itt pontosan mire gondolt a miniszter, nem tudni. A beszélgetésben szóba került a CEU ügye is, ami Balog Zoltán szerint csak ürügy az ország elleni támadásokhoz. Ahelyett, hogy teljesítené a törvényi feltételeket

nemzetközi akciót szervez Magyarország lejáratására, és azzal vádolja a kormányt, hogy megsérti az egyetemi autonómiát.

444.hu