h i r d e t é s

Baranyi ma bejelentést tesz, holnap pedig parlamenti zárószavazások jönnek a Fudan Egyetemről

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Baranyi ma bejelentést tesz, holnap pedig parlamenti zárószavazások jönnek a Fudan Egyetemről

2021. június 14. - 11:00

Ma kiderül, hogy a 30 ezer konzultáló közül ki hogy ikszelt. A parlamentben kedden lesz a zárószavazás a Fudan-alapítványról és a vagyonjuttatásról, ez nem meglepetés, Orbán Viktor már csütörtökön a kormányinfón bejelentette.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Hszinhua

Ma jelenti be Baranyi Krisztina, hogy a Karácsony Gergely főpolgármesterrel közösen kezdeményezett budapesti Fudan-ellenes konzultáción - melyen a tegnapi nyilatkozata szerint 30 ezren vettek részt - mi lett az eredmény, hogyan ikszeltek róla a fővárosban.

Baranyi tegnap már bejelentette az RTL Hiradójában, hogy amint megszűnik a veszélyhelyzet, helyi és fővárosi népszavazást is kezdeményeznek a kínai egyetemmel szemben, és a Diákváros érdekében. Így idén ősszel meglehet a népszavazás szerinte a Fudanról.

Karácsony Gergely pedig már csütörtökön, a miniszterelnök által tartott Kormányinfó után azt posztolta a Fudan kapcsán a Facebook-oldalán: “országos népszavazás kell, még a választások előtt” - és az erre vonatkozó javaslatát a budapesti konzultáció lezárulta után megteszi. A konzultációnak vasárnap vége lett, így a bejelentésre nyilván hamarosan sor kerül.

Karácsony és Baranyi korábban a Kossuth téri demonstráción mondták el, miért nem akarnak Budapesten Fudant.

Orbán: politikai kérdés lett belőle, népszavazás, zárószavazás

Sok választás nincs, “mert a dolgok kényszerpályán vannak”. Egy egyetem megalapításának a kérdése felsőoktatási szakmai kérdés. Egy ideig ez így is volt, de a baloldal úgy döntött, hogy ebből politikai kérdést csinál. Szakmai kérdéseket le lehet zárni szakmai döntésekkel, politikai kérdéseket nem lehet. Mivel politikai döntés lett belőle, olyan döntésre van szükség, mely elfogadható mindenki számára. “Nem látok más megoldást, mint amikor már tudjuk, hogy miről beszélünk, megvannak a tervek, a költségszámítások, akkor majd a választópolgárok itt Budapesten egy népszavazás keretében el fogják dönteni” - ezt mondta csütörtökön Orbán Viktor, miután váratlanul megjelent a Kormányinfón, az ATV kérdésére.

Arra, hogy a parlament előtt fekvő Fudan-törvényjavaslatokat miért nem vonják vissza, lesz-e kedden zárószavazás, a miniszterelnök közölte: lesz zárószavazás. De most még költségszámítás sincs, csak “röpködnek a százmilliárdok a levegőben”.

A tervek jövő év végére készülhetnek el - Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón elmondta azt is a Fudan kapcsán, hogy 2022 december 31-ig be kell mutatni az előkészületek eredményét, a terveket a parlament előtt. “Ezt követően leszünk olyan helyzetben, hogy döntsünk, adott esetben budapesti népszavazás keretében” - mondta a miniszter.

A parlamentben tehát kedden két Fudanhoz kapcsolódó törvényjavaslatnak is lesz zárószavazása: a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról és a vagyonjuttatásról is szavaznak, és a Diákváros megvalósításáról is. Erre mondta azt Baranyi Krisztina és más ellenzéki politikusok is, hogy ezzel eldől a Fudan ügye.

Kormányzati források ugyanakkor azt mondták a múlt héten munkatársunknak, hogy a Fudan Alapítványról illetve a vagyonjuttatásról szóló törvényjavaslatban foglaltak “még semmi véglegeset” nem jelentenek - adott esetben a vagyonjuttatás ellenére sem. “Az alapítói jogok átruházása a Fudant fenntartó alapítvány kuratóriuma számára lenne az a pont, ami után már nem igazán lehetne visszafordítani a folyamatot” - mondta forrásunk, mert a magyar kormánynak onnantól nem lenne irányító befolyása.

“Mi nem félünk a kommunistáktól, egyszer már legyőztük őket”

Orbán Viktor csütörtökön a kérdésünkre azt az elvi megjegyzést tette a Fudan kapcsán, hogy ahogy a gazdaságra igaz, hogy megváltozik a világ, ez úgy igaz, a képzési rendszerre is. Számára az egész kérdés úgy jelenik meg, hogy miképp tudják a fiatalokat hozzásegíteni ahhoz, hogy abban a gazdasági rendben, ami itt épül a szemünk előtt, ne csak a nyugati, hanem a keleti gazdaságban is helyt tudjanak állni. “Üdvözölnék japán egyetemet, dél-koreait is, vagy ad abszurdum vietnamit is, habár ott is kommunista kormány van”. “De azt is szívesen látnánk Magyarországon. Mi nem félünk a kommunistáktól, mi egyszer már legyőztük őket” - mondta Orbán Viktor, és azt is hozzátette, pontosan tudják, mit és hogyan kell tenniük.

A miniszterelnök szerint minden ilyen ország - ez érvényes Kínára és Vietnamra is -, minden nemzetközi találkozót azzal kezd, hogy biztosít minket arról, hogy pragmatikus együttműködést akar kialakítani, és a maga részéről nem kívánja a saját ideológiai meggyőződését ránk erőltetni. Azt nem mondják, hogy cserébe azt kérik, hogy mi se tegyük, de az volna helyes, ha mi sem tennénk - jegyezte meg a miniszterelnök. A Nyugat ezt nem mindig viszonozza. “Kioktatjuk őket olyan ügyekben, amiben nem kellene kioktatni őket”.

Vannak “erős érvei”

Arra a kérdésünkre, hogy letett-e a kormány arról, hogy legyen Fudan Egyetem, és ha nem kell Budapestnek, akkor megépül-e Debrecenben, Orbán Viktor a csütörtöki Kormányinfón azt válaszolta: a népszavazás jó alkalom arra, hogy mindenki bemutassa az érveit. Neki vannak “erős érvei”, az emberek döntenek, a döntésüket pedig el fogja fogadni. A kérdésünkre, hogy a népszavazást ki kezdeményezi, Gulyás Gergely azt mondta: a helyi népszavazást a szabályoknak megfelelően tudja kezdeményezni a fővárosi közgyűlés vagy egy párt, ennek a feltételeit - “ha jól értjük egyetértés van benne” -, könnyen meg lehet teremteni szerinte.

Azt pedig Palkovics László innovációs miniszter már korábban elmondta, kezdeményezi, hogy kiemelt beruházás legyen a Fudan. (atv.hu)