h i r d e t é s

Bayer Zsolt kioknyomozná, hogy más újságírók mennyiért laknak a Várban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Bayer Zsolt kioknyomozná, hogy más újságírók mennyiért laknak a Várban

2020. február 16. - 06:43

Oknyomozó újságírással kísérletezik Bayer Zsolt, a Magyar Nemzet Fidesz-tag munkatársa. Igaz, ezt egy egyelőre egy inkább a publicisztikai műfajba sorolható nyílt levélben hozta a közönség tudomására, az írást V. Naszályi Márta I. kerületi polgármesternek címezte - írta a 24.hu.

Bayer Zsolt - Forrás: 444.hu

Bayerről a 24.hu írta meg, hogy meglehetősen jutányos áron, 32 ezer forintért bérel lakást a budai Várban, az Úri utcai ingatlanért cserébe pedig egy pilisszentkereszti faházat adott, ami két hónappal az üzlet nyélbeütése után ismét a fideszes publicista családja – az egyik fia – tulajdonába került. Megkérdezték erről az újságírót is, aki előbb hazudott a lakásszerzés körülményeiről, majd elismerte a történteket. Ugyanakkor helyreigazítási pert indított a lap ellen, amit jogerősen elvesztett, az ötmillió forint sérelmi díjat követelő keresetét pedig végül nem is adta be a bíróságra.

Bayer viszont most maga is a közérdekű adatigénylés eszközéhez nyúlt, arra kíváncsi, hogy mekkora lakást bérel és mennyiért a Várban

  • Vámos Ágnes, a tavalyi önkormányzati választáson az ellenzék által támogatott jelölt, az önkormányzat tanácsadója,
  • Bakró-Nagy Ferenc, az Index munkatársa,
  • Tamási Miklós, a CEU Open Society Archives egykori vezetője, a Fortepan alapítója,
  • Diósdi László újságíró,
  • illetve hogyan jutott magántulajdonú ingatlanhoz
  • Baráth Etele egykori szocialista országgyűlési képviselő, volt miniszter.
  • Bayer arra is kíváncsi, hogy volt-e szerepe ebben V. Naszályi Márta édesanyjának, aki egykor az I. kerület jegyzője volt.

168ora.hu