h i r d e t é s

"Belebukhat a kínai elnök abba, ha kiderül, hogy a vírus a vuhani laborból szökött ki"

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

"Belebukhat a kínai elnök abba, ha kiderül, hogy a vírus a vuhani laborból szökött ki"

2021. június 02. - 11:46

A média és a szakértők egyre nagyobb körében kezd hitelességet nyerni az elmélet, miszerint a koronavírus nem természetes, zoonotikus ugrás eredménye, hanem inkább „laborszökevény” lehet a Vuhani Virológiai Intézetből.

A Világgazdasági Fórum által közreadott, videofelvételrõl készített képen Hszi Csin-ping kínai elnök videokonferencia keretében vesz részt a Világgazdasági Fórumon a svájci Davosban 2021. január 25-én. - Fotó: MTI/EPA/Világgazdasági Fórum/Pascal Bitz

Már a járvány kitörése óta többen hangot adtak ennek az elméletnek, ám akkor a szakértők inkább csak legyintettek rá, mint összeesküvés. A bizonyítékok azonban elkezdtek más irányba mutatni az elmúlt hetek során, így egyre többen követelni kezdték, hogy szélesebb körű vizsgálatba kezdjenek a laboratóriumi elmélet kapcsán.

Még egy tanulmány is született arról, amely egyértelműen arra utal, hogy a vírus vuhani laborszökevény lehet, ugyanis két tudós olyan részeit találta meg a koronavírusnak, amely szerintük meghazudtolja a fizika törvényeit, csakis emberi manipuláció eredményei lehetnek.

Már az Egyesült Államok és a WHO is jelezte, hogy a jövőben jobban ki fogják vizsgálni az elméletet, még ha a természetes kialakulás elmélete továbbra is valószínűbb. Kína pedig őrjöng, az állampárthoz tartozó médiában sorra jelennek meg a lejárató cikkek a „nyugatiakról”, akik „be akarják mocskolni Kínát”.

Jamie Metzl, a WHO egyik fő tanácsadója, aki a laboratóriumi elméletet már a járvány kitörése óta képviseli, pedig az LBC-nek adott nyilatkozatában nem jósolt kellemes jövőt a Kínai Kommunista Párt vezetőjének, amennyiben kiderül, hogy tényleg a vuhani laborból szökött ki a vírus: "Ha ez kétséget kizáró bizonyítást nyer, szerintem reális esélye vannak, hogy Kínában megdöntik Hszi Csin-Pinget. Az egész világon mindenki jóvátételt fog követelni Kínától, ez egy masszív geopolitikai pofon lenne az ország számára. Csak képzelje el mindenki azt a dühöt, amit a világ körül éreznének azok, akik a párjukat, gyermeküket, szüleiket vesztették el."

Mint Metzl is fogalmazott, nem csak azért lenne nagy a felháborodás, mert hibát vétettek először, hanem amiért bűnös módon ezt megpróbálták eltitkolni – idézte a The SunAz LBC műsorvezetője hozzátette, hogy nagyon súlyos következményei lennének ennek, tekintettel arra, hogy a történelem során először az egész világot jóformán le kellett zárni emiatt.

Mindeközben pedig a különböző egészségügyi hatóságok az úgynevezett „Su pácienst” keresik, egy 61 éves kínai nőt, aki a feltételezések szerint az első emberi fertőzött lehetett a laboratóriumi szökést követően. A beszámolók szerint még 2019 novemberében kaphatta el az akkor még rejtélyes betegséget, egy hónappal a járvány hivatalos kitörése előtt. (liner.hu)