
Kovács Zoltán kormányszóvivő arról tartott sajtótájékoztatót, hogy már nagyban nyomtatják a nemzeti konzultáció kérdőíveit.
megtekintésTűzoltók vonultak ki kedd este a kecskeméti megyei kórházhoz, miután bejelzett a katasztrófavédelemhez bekötött tűzjelző.
megtekintés

Az alig több mint ezer lelkes Székelyen indult a Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó által vezetett Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány idei kisállat-osztása: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisközségben hetvennyolc családnak jut egy-egy kismalac, s mindegyik mellé negyven kiló takarmány.
megtekintés

Nincs járvány, de közleményt azért kiadtak.
megtekintés

Tudja-e Ön, hogy mi kerül többe a magyar adófizetőknek: a menekültellátás finanszírozása vagy maga a menekültügyi konzultáció?
megtekintés

A helyi ellenzék lehallgatott telefonbeszélgetések részleteit kezdte nyilvánosságra hozni Macedóniában.
megtekintés

A "cég" - csak így emlegette a Fideszt az a vállalkozó, akit az első Orbán-kormány idején tartóztattak le emberrablás és zsarolás vádjával.
megtekintés

Börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta az ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly ősszel 320 km/óránál is többel száguldott egy Lamborghinivel az M7-es autópályán, majd balesetet szenvedett, és a vele utazó barátja súlyosan megsérült.
megtekintés

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium kereskedelempolitikai államtitkára – merthogy ilyen szocialistatervgazdaságosan modernül elnevezett államtitkársága is van ám a minisztériumnak – a Kossuth Rádió reggeli műsorában osztotta meg tapasztalatait a vasárnapi zárvatartásról.
megtekintés

Most induló rovatunkban nemrégiben Ausztriába települt magyarokat mutatunk be, ők számolnak be arról, hogyan kezdték meg új életüket – írja a szervuszausztria.hu.
megtekintés

Váradi Sándor berettyóújfalui cégvezető szerint lassan ellehetetlenülnek a vállalkozások, mert kikészíti őket a bürokrácia és a hivatali packázás.
megtekintés

A Fidesz Csongrád megyei 1. számú választókerületi elnökének ügyvédi irodája képviseli a Lombard Lízing Zrt.-t egy autóhiteles perben – értesült az MNO.
megtekintés

Karinthy Előszó című versét József Attilának adta és a címet sem sikerült eltalálnia Bősz Anettnek, a Magyar Liberális Párt ügyvivőjének hétfő esti blogbejegyzésében.
megtekintés

Heringes Anita MSZP-s képviselő (középen) egy tükröt tartott a kezében az Országgyűlés plenáris ülésén, így mondta el, hogy:
megtekintés

"Pufók arcú, kicsi, de intelligens szeműnek" írta le a zsidó származására három éve rádöbbenő, és pártját otthagyó egykori Jobbik-alelnököt a BBC tudósítója, aki elkísérte Szegedi Csanádot az egyik rendkívüli osztályfőnöki órájára, ahol a diákoknak saját történetét meséli el.
megtekintésInnsbruckban rendezték meg az Austria Classic Világkupát, amely Európa egyik legnagyobb és legnevesebb kick-box versenye.
megtekintés

Szent Flórián a védőszentjük: Ma van a Magyar Tűzoltók Napja
megtekintés

A mainál is hosszabb, kezelhetetlen várólisták alakulnak ki a daganatos betegek diagnosztikájában, ha a kormány május 6-án elfogadja a beutalást szabályozó rendeletet.
megtekintés

Eleni Tsakopoulos Kounalakis volt amerikai nagykövet a budapesti éveit feldolgozó könyvet adott ki, amelyben részletesen beszámolt arról, hogy mit gondol a magyar miniszterelnökről és a kormány tevékenységéről.
megtekintés

Tízmilliárdokat bukik az állam azzal, hogy végleg elzavarta Simicskáékat és a többi útépítő nagyvállalkozást az M4-es Abony és Fegyvernek között épülő szakaszáról.
megtekintés

Négy különböző nemzetség képviselője volt az ősgyepen: egy kockás kotuliliom, egy szibériai nőszirom, egy vitézkosbor és egy parizeres szendvics.
megtekintés

Ahogy azt már az MSZP kecskeméti frakciója a múlt heti, csütörtöki közgyűlés után is jelezte, elfogadhatatlannak tartják, hogy a szakmaiságot felülírja a politika az oktatásban - írja a párt kecskeméti szervezete közleményében.
megtekintés
Ez a szöveg a televíziózás hőskorából lehet ismerős: a hajdani közvetítőkocsik kapcsolata időnként megszakadt a stúdióval, és olyankor – némi nyugtató zene kíséretében – ezt a feliratot láthatta a néző a focimeccs helyett.
megtekintés

Hatvan belvárosában nehéz közlekedni az építkezések miatt…
megtekintés

Elnöki keret, postaköltség, reprezentáció, közfoglalkoztatottak útiköltsége: néhány ügy abból a kilencből, melyek miatt a közelmúltban született feljelentés az Országos Roma Önkormányzat működésével összefüggésben.
megtekintés

Bivalyerős, negyedik generációs elektromos sokkolókat szerzett be az Országgyűlési Őrség – tudta meg a Blikk.
megtekintés

Két férfi rabolt ki egy trafikot Veszprémben.
megtekintés

Múlt héten Orbán Viktor fia kiírta a Facebookra, hogy Heidelbergben tanul 2016-ban Erasmus ösztöndíjjal. Csak trollkodott, írja most.
megtekintés

Mindössze három hónapja kezdte meg munkáját Devecz Miklós kancellár a Szegedi Tudományegyetemen, de egyre érdekesebb csapat bontakozik ki körülötte.
megtekintés

Meg kellene kezdeni a társadalom felkészítését egy esetleges terrortámadás következményeinek a kezelésére – állítja Végh József kriminálpszichológus.
megtekintés

Végérvényesen darabjaira hullik szét a több mint 230 éves múltra visszatekintő Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt, miután a múlt héten a Nemzeti Földalap aláírta az új bérlőkkel a „szétpályáztatott” állami földek használatára az új szerződéseket.
megtekintés

Sokáig nem fog megmaradni Kislétán K. István és felesége, Ildikó, akikről kiderült, hogy 11 éves kislányukat legalább egy éven át egy két négyzetméteres helyiségbe zárták éjszakára, és később már délutánonként is.
megtekintés

A múlt héten ismét reflektorfénybe került a kérdés: hol húzódik az a bizonyos határ, mely elválasztja a bűncselekményt a hatóságok munkájának lelkes elősegítésétől.
megtekintés