Beleszállt a történelemtanárokba keményen Németh Szilárd, a fideszes politikus a Történelemtanárok Egyletét és a Tanítanék mozgalmat is megnevezte, mikor a Soros-támogatta "álcivilekről" beszélt – olvasható a Kettős Mérce cikkében.
Kihívás elé állították a Fidesz kommunikációs szakembereit is a megváltozott médiafogyasztási szokások, tehát ami pár éve még egy független portál szétzúzásának jelszava volt, az ma húsbavágó kormányzati gond - írja a HVg.hu.
Átmeneti készlethiány van Budapesten a fertőző agyhártyagyulladás elleni védőoltás egyik típusából, a B típusú vakcinából, ezért hétfőn a nagykereskedőnek engedélyezték egy nagyobb tétel behozatalát - mondta az InfoRádiónak Pállfyné Poór Rita, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet gyógyszerhatósági főosztályvezetője.
Gyurcsány, Vona és Molnár is nagyon jól tudja, hogy a jelenlegi választási rendszerrel a Fideszt nem lehet legyőzni 2018-ban, vagyis folyamatosan ámítják a választóikat, amikor kormányváltást ígérnek számukra – állítja Haraszti Miklós, az EBESZ volt médiabiztosa, számos választási misszió vezetője, aki egy speciális, bojkott-fenyegetéssel megtámogatott választójogi összefogást javasol az ellenzéknek - írja az ATV.hu.
A kormány folyamatosan szigorítja a közfoglalkoztatás és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megítélésének feltételeit, de legalább ma már nem gondolkodik a segélyezés teljes felszámolásában 2018-ra.