Arra kértem Hiller Istvánt, korrigálja a nyilatkozatát - mondta Tóbiás József MSZP-elnök arról, hogy Hiller István a párt álláspontjával ellentétesen beszélt a menekültkérdésről. Tóbiás nyilvánosan üzent, Hillernek színt kell vallania, hogy kormányváltásra készülő MSZP-t, vagy egy Fideszhez közeli MSZP-t szeretne látni.
Egy délelőtt hír arról az óriási dugóról szólt a 10-es úton Budapest irányába, hogy a sor vége majdnem Pilisvörösváron volt, ez majdnem 9 kilométer! Délelőtt fél 10-kor Pilisvörösvártól a fővárosba jutni legalább máfél óra volt.
megtekintésA Fidesz szerdán bejelentette, hogy aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy az Európai Unió ne állapítson meg kötelező kvótákat a tagállamok számára, amelyek meghatároznák, hogy mely ország hány menedékkérőt köteles befogadni.
"Még nagyon sokat kell tenni azért, hogy Magyarország tényleg családbarát ország legyen, mert most még nem az" – kezdte beszédét az öt éve családbarát módon kormányzó Orbán Viktor az EMMI által szervezett Budapesti Demográfiai Fórumon, aminek alcíme az volt, hogy "Családbarát ország". A miniszterelnök azután kezdte meg beszédét, hogy lement a Csillagszeműek táncegyüttes néptánc előadása, és Novák Katalin családügyi államtitkár bemutatta az EMMI két új családbarát reklámfilmjét ("Apának lenni jó", "Testvérben az erő").
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint azért nem lehet összeférhetetlenségről beszélni Andy Vajna ügyében, mert az csak akkor áll fenn, ha a kormánybiztosi pozíciót miniszter, államtitkár, közigazgatási államtitkár vagy helyettes államtitkár tölti be, a filmügyi kormánybiztos pedig nem számít állami vezetőnek - hangzott el az Országgyűlésben, miután a kancelláriaminisztertől írásban megkérdezték, van-e összeférhetetlenség Andy Vajna pozíciói között.
Nem lesz internet nélküli iskola Magyarországon 2016 végére - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az Informatika a Társadalomért Egyesület csütörtöki, balatonfüredi konferenciáján.
Néhány politikus hajlandó elalélni attól, amikor azt látja a KSH adatai között, hogy pár százzal növekedett a születésszám. Azonban Benda József szociológus egy friss tanulmánykötetében rámutat, ennek a pár száznak egész pontosan 15 ezernek kellene lennie. És hogy ne legyen ennyire egyszerű a matematika, a szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy minden, a XX. vagy XXI. században eddig megtett családpolitikai döntés sikertelennek bizonyult, méghozzá azért, mert a gyermekvállalást egyszerűen pénzkérdésként kezelte, és nem gondolkodott el azon, hogy milyen egyéb okai vannak, hogy az emberek nem vállalnak időben elegendő számú gyermeket.
Szeptember 23-án kora reggel a nyilvános írói Facebook oldalamra kiírtam, hogy felrúgott menekült fociedző, Uszama Abd El Mohszín népirtásban vett részt, az An-Nuszráh front tagja volt, ezeket az állításokat pedig ellenőriztem. Az átgondoltnak legkevésbé sem nevezhető posztom bejárta a magyar sajtót, mire magamhoz tértem már munícióként használták fel a menekültellenes hírportálokon. Több mint egy hónap eltelt, de egy állítást sem sikerült érdemben megerősítenie senkinek sem Szíriában vagy Irakban.
2016-ban lesz a 450 éves évfordulója Szigetvár ostromának, ami nemcsak magyar részről, Zrínyi Miklós gróf és katonáinak bátorsága és önfeláldozása miatt fontos évforduló, de török részről is. A törököknek azért rendkívül fontos a szigetvári ostrom, mert itt halt meg az Oszmán Birodalom történetének legfontosabb uralkodója, I. Nagy Szulejmán.
Tóbiás József, az MSZP elnöke annyira meg akarta magyarázni élő adásban pártja egyre alacsonyabbra mért támogatottságát, hogy egészen sajátos nyelvi leleményekkel operált. Így megtudhattuk, hogy a harc hevében „nem nézik az eredményjelző táblát”, egyébként sem négy évben gondolkodnak és csendesen erősen is tudják képviselni az általuk nemrég feltalált fizetésemelést.
Előzetesen volt tudomása a magyar kormányfő környezetének az amerikai nagykövet múlt héten előadott, nagy port kavart beszédéről. Az előadásról maga a nagykövet, Colleen Bell tájékoztatta Megyesy Jenőt, a miniszterelnök tanácsadóját – írja a Figyelő.
Téma: Mit vegyünk? Mit tegyünk, hogy egészségtudatosabbak legyünk? A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2015. november 4-én sajtónyilvános díjátadó esemény keretében zárta le „Az egészségtudatos fogyasztóvá válás elősegítése (Te tudod, hogy hogyan lehetsz egészségtudatos fogyasztó?)” elnevezésű projekt keretében szervezett ötletversenyét, melyre a TÁMOP-6.1.6-14/1-2015-0001 azonosító számú kiemelt projekt keretében került sor.
Somogyi Mária álmában sem gondolta volna, hogy miután megoszt egy cikket a tatai önkormányzat ingatlangazdálkodásáról, 10 ezer forintos sérelemdíjat és 75 ezer forintnyi illetéket és perköltséget fizettetnek vele. A TASZ nemcsak jogi úton nyújt segítséget, közösségi finanszírozással pénzt is gyűjtenek neki. PolitiKuss kampányával áll ki a TASZ a politikusok kritizálásának joga mellett.
Ha arra domborítasz, hogy cigány vagy, amikor sérelem ér, akkor nem cigány vagy, hanem bunkó – jelentette ki Bogdán László, Cserdi polgármestere a pécsi Gandhi Gimnáziumban tartott bűnmegelőzési napon. A falu vezetője szerint azért, hogy megváltozzanak a cigányokra vonatkozó sztereotípiák, az új roma generáció tehet a legtöbbet.
A kormány szerdai ülésén tárgyalja újra a felsőoktatásban dolgozók béremelésére vonatkozó javaslatot, amely már tartalmazza a legutóbbi kormányülésen kért pontosításokat is - közölte Palkovics László felsőoktatási államtitkár szerdai online fogadóóráján.
Minden tartalomszolgáltató köteles foglalkoztatni a nemzetbiztonság munkatársait, ha erre felkérés érkezik, így módosítaná a nemzetbiztonsági törvényt Pintér Sándor belügyminiszter. A minisztérium nem cáfolta, hogy ilyen értelmezése lehet a javaslatnak, jelezte azonban, hogy lesz még módosítás a módosításon.
Nagy az elmaradás a vese-, hólyag- és prosztatadaganatok diagnosztizálásában, a szűrés elhanyagolása miatt a betegek gyakran operálhatatlan állapotban kerülnek orvoshoz. Az elvégzett műtétek száma legalább háromszor kevesebb a szükségesnél. Felszerelt centrumokra, jól szervezett betegutakra van szükség a helyzet javítására.
A nyár közepe óta, amikor a migrációs nyomás nyilvánvalóvá vált, tizenkilenc törvény és ugyanennyi kormányrendelet módosult Magyarországon a menekültkérdéssel összefüggésben, derül ki az OptiJUS jogi adatbázisból. Ez összesen 473 jogi rendelkezést érintett – mondja Ződi Zsolt, az Opten jogi szakmai igazgatója. Az intézkedések hatékonyságát természetesen az idő dönti el.
Óbuda-Békásmegyer önkormányzata elfogadhatatlannak tartja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nek azt a döntését, hogy még az Aranyvölgy utca átépítésének befejezése előtt lezárják a Bécsi úti vasúti átjárót.
Lázár János átvitt értelemben Orbán Viktor szeme és emlékezete is volt miniszterelnökséget vezető miniszterként, de ennek búcsút inthet Rogán Antal kabinetfőnöki kinevezése után. Az ad hoc minisztériumként felálló kabinetiroda egyre fajsúlyosabbnak tűnik, és a színfalak mögött is egyre messzebbre nyúlnak csápjai. Napi szinten zajlik a torzsalkodás a Lázár–Rogán-háborúban, az előbbi fontos bizalmi pozíciót is bukhat.