
Záróra miatt el akarta küldeni vendégeit egy kaposvári szórakozóhely tulajdonosa.
megtekintés

Bruttósítással felturbózott vételár, ingatlanügynökké átlényegülő alpolgármester, tévedésbe ejtő helyhatóság és egy a tulajdonos tudta nélkül értékesített terasz – epizódok egy badacsonytomaji önkormányzati ingatlan eladásának hétéves történetéből.
megtekintés

Ezt a szerény kérdést manapság napi szinten kellene föltenni mindazoknak, akik – közelítsék meg bár a témát jobbról, vagy balról, de – erről diskurálnak, s nem igazán gondolnak bele abba, hogy a két fogalom koránt sem egymás szinonimái.
megtekintés

Továbbra is százával jönnek Szerbiából az illegális migránsok.
megtekintés

Magyarország - Vegyen nekik ásványvizet a boltban, mert őket nem szolgálják ki - erre kérték a Tisza-töltésen futó olvasónkat az erdőből előjött menekültek.
megtekintés

Tessely Zoltán, Bicske fideszes országgyűlési képviselője szerint a bevándorlók nem hajlandóak a törvényeket betartani, eleve törvényellenesen lépnek be az ország területére, nem hajlandóak együttműködni a hatóságokkal, besurrannak a házakba, a boltokban rendszeresen lopnak, a buszokon agresszív a magatartásuk a buszvezetőkkel és az utastársakkal szemben.
megtekintés

A napokban a kilencedik CAF villamos is megérkezett Budapestre, bár eddig még csak éjjel voltak láthatók, tesztüzemmódban az 1-es vonalán.
megtekintés

A kormány újabb nagy lépést tenne az átláthatóság lebontása felé, és több ponton jelentősen korlátozná a hozzáférésünket a közadatokhoz.
megtekintés

Miközben a kormány megvédi a magyarok munkáját a bevándorlóktól, a Balatonon lényegében vendéglátóipari vészhelyzet van.
megtekintés

Péntek után hétfőn is újult erővel rohanták meg a Telenor ügyfelei a cég boltjait.
megtekintés

Józsefváros fideszes polgármestere nemzeti zászlóval vágott vissza a melegjogi aktivistáknak, akik cserébe széttrollkodták Faceboook-oldalát.
megtekintés

Formai hiba miatt visszaküldte megfontolásra a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvény módosítását Áder János köztársasági elnök az Országgyűlésnek.
megtekintés

A menekültkérdés a Magyarország és Európa előtt álló egyik legnagyobb kihívás, mondta Szijjártó Péter külügyminiszter az országgyűlés hétfőn kezdődő újabb, kétnapos rendkívüli ülésén.
megtekintés
.jpg)
Embertelen rendőri túlkapásról számolt be egy szegedi lakos, aki minden nap fut a közeli ártér melletti töltésen, ahol nap mint nap szemtanúja a menekültek érkezésének.
megtekintés
Áll a bál Nyíregyházán, ugyanis hűtlen kezelés miatt a vádlottak padjára került a város legnagyobb cégének vezetője. Kovács Ferenc polgármester és a Fidesz egy emberként kiáll a megvádolt cégvezető mellett, ezért az ellenzék szerint Kovács együtt bukik majd a vádlottal.
megtekintés

Zala megyében a Balaton északi partján Keszthely megszépült belvárosi része…..
megtekintés

Az utóbbi 2-3 év pozitív fejleménye, hogy egyre többet írnak és beszélnek a budapestiek a Duna-partokról.
megtekintés

Az Európai Unió jelentős rendkívüli támogatásban részesíti Magyarországot a menekültek számának növekedése miatt.
megtekintés

Továbbra is kedveli, kimagasló politikusnak tartja a magyar kormányfőt a Hajrá, magyarok! – Az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével című könyv szerzője.
megtekintés

A volt sebész és olimpiai kerettag vívó negyedszázada Gödöllő polgármestere.
megtekintés

Tavaly ilyenkor még focipálya volt a jászágói templom mellett, most már tizenkétezer négyzetméternyi napelem fogadja a látogatót, aki Pusztamonostor felől érkezik meg a Jászság második legkisebb településére.
megtekintés

Két, lopással gyanúsított ember az ügyészség két „koronatanúja” – mondta lapunknak adott interjújában Szima Judit, a Tettrekész rendőrszakszervezet főtitkára, akit a napokban nem jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélt a bíróság sikkasztásért.
megtekintés

Nem csitulnak az indulatok az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) háza táján.
megtekintés

Ötödik, vagy hatodik, vagy öt és feledik plenáris ülését tartotta a Demokratikus Kerekasztal, és nem fogják elhinni mi volt a téma!
megtekintés

Bár nem mindenki örül annak, hogy legális lett a melegek házasodása egész Amerikában, sokan szivárványosra változtatták profilképüket Facebookon, hogy kifejezzék szimpátiájukat.
megtekintés

A hagyományteremtőnek szánt első emléktúrán, "a szögesdrótnak már a gondolata is bezárja Magyarországot"
megtekintés

Ötödik (vagy hatodik) plenáris ülés után már nem fogalmazgattak programot, hanem egyszerűen megszüntette magát a Demokratikus Kerekasztal (DEKA), a nagy netadós tüntetések idején alakult ellenzéki kör. De ahogy megszűnt, rögtön újjá is alakult DEKA Főnix néven
megtekintés

Szabó Péter elsöprő győzelmet aratott.
megtekintés

A Nemzeti Bank elnöke és alelnöke, Gerhardt Ferenc korábban azt állította, hogy a jegybank saját alapítványainál viselt tisztségeik után járó, milliós havi tiszteletdíjakat jótékony célra ajánlották fel.
megtekintés

A kereszténydemokraták javaslata mellett arról is döntés születik, hogy melyik országból érkezve nem lehet valaki menekült.
megtekintés

Negyvennyolc előterjesztés elfogadását helyezi kilátásba decemberig a kormány őszi törvényalkotási programja, amelyből kiderül, a kabinet további ágazatokban is bevezetné az életpályamodellt, és új törvényt hozna az adózás rendjéről
megtekintés

A magyar utazási irodák továbbra is szerveznek utakat a térségbe. Egészen addig, amíg a külügyminisztérium nem sorolja az utazásra nem ajánlott országok közé Tunéziát.
megtekintés

A Somogy megyei Szentgáloskéren azért kellett kiírni az időközi önkormányzati választást, mert az 500 lelkes község tavaly októberben megválasztott független polgármestere - megromlott egészségi állapota miatt - márciusban lemondott posztjáról.
megtekintés

A lakásépítési, illetve -vásárlási kedvezmény néven futó, vissza nem térítendő állami támogatás július elsejével átalakul: a családok otthonteremtési kedvezménye (CSOK) meglévő használt lakás bővítésére, valamit használt lakás vásárlására is felhasználható a továbbiakban.
megtekintés

Tiffán Zsolt Orbánnak üzent: Viktor, vedd észre, ezek maffiózók!
megtekintés

Pintér Sándor belügyminiszterrel egyeztetett a tunézia helyzetről Szijjártó Péter, és egyetértettek abban, hogy Magyarország - az uniós állásponttal összhangban - nem változtat Tunézia biztonsági besorolásán, hangzott el az MTI beszámolója szerint a külügyminiszter szombati, dunakeszi sajtótájékoztatóján.
megtekintés