
Az RTL Klub híradója nyilvánosságra hozta azt a hangfelvételt, amelyen Lázár János elismeri, hogy a magyar bérek még 20 évig nem érik utol a nyugatiakat, illetve, hogy a közigazgatás és az adóbevallás rendszere nem működik jól.
megtekintés

Az Állami Rezsicsökkentésről szóló konzultáció a magyar kormányzati kommunikáció Aliens vs. Predatora: két ilyen erős sorozat összeengedésétől akár valami egészen különlegeset is várhatnánk, de szerencsére a kezdeményezés ártalmatlan.
megtekintés

Három hónapra kizárnák a közfoglalkoztatásból azt a munkanélkülit, akinek a munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg, illetve maga mondott fel.
megtekintés

Fideszes polgármester kerülhet szembe a református teológus és fideszes miniszterrel egy református általános iskola tervei miatt – ráadásul úgy hírlik, a szegregációgyanús új intézmény egyik fő lobbistája a település volt MSZP-s polgármestere.
megtekintés
Az unió csalás elleni hivatala tavaly megállapította, hogy az egyik pályázati konstrukcióban magyar részről rendszeresek a visszaélések.
megtekintés

A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc, miközben a külhoni magyarok ellen uszító kampányt folytatott, a megélhetési bevándorlókat tárt karokkal várja – reagált a kormánypárti képviselőcsoport vasárnap a "Gyurcsány-párt" nyilatkozatára, amelyet cinikusnak és hazugnak nevezett.
megtekintés

A két Gripen vadászgép balesete lehet az oka, és az, hogy az erőltetett baltikumi feladatvállalás súlyos repülésbiztonsági kockázatot jelent.
megtekintésÚj számítások készülhetnek a Városliget mélygarázshelyeire, lehajtóira, kijelölhetik az ötvenes években felrobbantott Regnum Marianum-templom emlékhelyét, és módosíthatják a 150 milliárdos beruházás építési területeit – derült ki az építési szabályzat módosítását kezdeményező előterjesztésből.
„Egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység” lesz a fő profilja a jegybank hat, összesen 250 milliárd forintból kistafírozott alapítványa által május közepén létrehozott, a cégbíróságon frissen bejegyzett Pallas Athéné Domus Optima Befektetési, Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt.-nek.