Szeged - A konvoj 5 óra előtt érkezett meg a szegedi Zsinagógába, ahol Markovics Zsolt főrabbi, Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke, valamint Botka László polgármester várta az EP-elnököt.
megtekintés
A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a büntetőeljárást abban az ügyben, amelyet halálos közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt folytatott a tavaly október 11-én a 8106-os út 16. kilométerénél, Alcsútdoboz közelében történt balesettel kapcsolatban – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
megtekintés
Lázár Jánosnak vagy túl sok a feladata, vagy nem jár BKV-val, de az is lehet, hogy mindkettő igaz.
megtekintés
A sas egyelőre a Népligetben szotyizik, de két héten belül fölszáll.
megtekintés
Baldauf Aladár ötszörös áron kínál szakképzéseket, egy floridai egyetem diplomáját ígérve. Az amerikai "intézményt" nemrég hozták létre, akkreditációja nincs.
megtekintés
A Nemzeti Nyomozóiroda idén februárban elutasította Juhász Péter feljelentését a belvárosi ingatlanértékesítésekkel kapcsolatban.
megtekintés
Gyurcsány Ferenc az Európai Parlament elnökével találkozott.
megtekintés
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megerősítette az MTI-nek, hogy az M4-es autópálya Abony-Fegyvernek közötti szakaszának építése során érkezett bejelentés a felmerült kartellgyanúval kapcsolatban a versenyhatósághoz.
megtekintés
Tollár Tibor várhatóan megbízott vezetőként kerül a Katasztrófavédelem élére, akkor véglegesítik, ha tisztázni tudja magát.
megtekintés
A külföldieket azzal ámítják, hogy 450 ezer új munkahely jött létre a versenyszférában. A valós adatok szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma mindössze 14800 fővel bővült.
megtekintés
Százmilliókat fizettek ki a nemzetközi áruházláncok bírságokra, míg hazai versenytársaiknál ennek töredéke volt a büntetési tétel, a hivatalok szerint ennek csak cégjogi okai vannak – írta a Népszabadság.
megtekintés
Az Iszlám Állam révén olyan barbár terrorizmussal szembesült a világ, amely megkerülhetetlenné teszi, hogy Magyarország erre reagáljon - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke hétfőn az Országházban.
megtekintés
Fogyatékossággal élő emberek és az őket képviselő civil szervezetek demonstráltak a Parlament előtt hétfő délelőtt, az egybegyűlt több száz ember a szerintük igazságtalan, fenntartófüggő finanszírozási rendszer átalakításáért és azonnali forrásbevonásért emelte fel a szavát.
megtekintés
Hazai legnagyobb villamoserőművek: A visontai szénerőmű és a paksi atomerőmű látképe.
megtekintés
Még csak el sem kezdték annak a fertődi középiskolának az építését, ahová azoknak a tanulóknak kellene beköltözniük, akiket közel két éve kipateroltak az Esterházy kastélyból.
megtekintés
Gyűlöletből nem lehet országot építeni sehol, se Budapesten, se Tapolcán, se Észak-Borsodban, se Baranyában, sehol – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere vasárnap, a holokauszt-emléknap alkalmából a budapesti Terror Háza Múzeum előtt rendezett megemlékezésen.
megtekintés
Értetlenül nézik a tanárok a tankönyvrendelés új szabályait.
megtekintés
Ridikül, Noé barátai, Summa, Most Buday!
megtekintés
A miniszterelnök Facebook-oldalán mondott köszönetet a tapolcai időközi országgyűlési választáson induló Fidesz-KDNP-s jelöltnek és az aktivistáknak. - írja a stop.hu
megtekintés
A nemzetközi sajtó továbbra is kiemelten foglalkozik a Quaestor-botránnyal.
megtekintés
A Fidesz-KDNP szövetségről beszélt Harrach Péter a 168 Óra Online-nak adott interjújában. Többek közt elmondta: a szövetség sem visszavonhatatlan, de működik.
megtekintés
A miniszterelnök Facebook-oldalán mondott szűkszavú köszönetet a tapolcai időközi országgyűlési választáson induló Fidesz-KDNP-s jelöltnek és az aktivistáknak.
megtekintés
Az állampolgárság-maffia újabb tagjai buktak le az ukrán határhoz közeli Dombrádon: négy megkent tisztségviselő ellen büntetőeljárás folyik az egyszerűsített honosítási eljárással összefüggő visszaélések miatt.
megtekintés
Nők alacsonyabbrendűsége, Szálasi Ferenc méltatása, Habsburg-hűség, okkult tanok.
megtekintés
A Wieber and Wieber Kft.-t a Fidesz-frakció havonta fizette kommunikációs tanácsadásért. A cég tulajdonosa Wieber Tamás és Wieber Orsolya. Utóbbi Rákay Philip felesége.
megtekintés
Magyarországon folyamatosak a pénzügyi botrányok, amelyek társadalmi és gazdasági hatása egyedülálló – jelentette ki Róna Péter közgazdász egy a kapitalizmusról és a rendszerváltásról szóló konferencián.
megtekintés
A hiba beismerése nem fér bele a magyar politikai kultúrába. A Fidesz politikusai a legkínosabb helyzetekben is azt ismételgetik, hogy nem hibáztak, pedig 2010-ben azzal az ígérettel nyertek, hogy Magyarország nem lehet következmények nélküli ország.
megtekintés
Az MTVA műsorában volt vendég a Nézőpont Intézet vezető elemzője, hogy beszéljen a tapolcai választás tanulságairól.
megtekintés
Bizony, bizony, a pártok nem közvélemény-kutatásokat, hanem választásokat akarnak nyerni.
megtekintés
Parlamenti képviselőt választanak ma Tapolcán, Ajkán, Sümegen és a környező további 57 településen.
megtekintés
Ahol időközi választáson választanak ma parlamenti képviselőt a januárban elhunyt Lasztovicza Jenő helyére.
megtekintés
Az Országgyűlés az előzetes napirendi javaslat alapján tizenhat előterjesztés elfogadásáról dönt következő kéthetes ülésének első felében.
megtekintés
A fél hatos adatok szerint kevesebb mint 40 százalék ment el szavazni Tapolcán és környékén.
megtekintés