h i r d e t é s

L'Espresso: Orbán már az öt leggazdagabb magyar egyike

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

L'Espresso: Orbán már az öt leggazdagabb magyar egyike

2015. április 24. - 08:57
2 komment

„Orbán atyámuram – ügyes, nepotista, megalomán, autoriter, nagyon populista – így tartja kézben az országot a miniszterelnök”.

Ezekkel a szavakkal mutatja be a magyar kormányfőt a vezető olasz hetilap. A L’Espresso szerint a miniszterelnök strómanok révén szilárdította meg vagyonát, így rejtve el annak eredetét a közvélemény elől - írja a 168ora.hu.

A riport a felcsúti stadionnál kezdődik, amely az újságíró szerint Orbán Viktor egyre erősödő nagyzási hóbortjának szinte komikus jelképe. Majd a helyszínen megszólaltat egy éppen arra járó budapesti ápolót, akinek a kórházában nincs pénz a fizetésekre, de még az injekciós tűkre sem. Ahogyan összeszedték a pénzt a stadionokra, az mutatja, hogy a politikus miként összpontosította saját kezébe a politikai és gazdasági hatalmat. Orbán ma már az ország öt leggazdagabb embere közé tartozik.

László Róbert/Political Capital szerint Orbán saját tervei finanszírozására irányította át a magánadományokat, egyben pedig lenullázta a kulturális kezdeményezések támogatását. Alighanem annak a lépéssorozatnak a részeként, amellyel korlátozták a szólásszabadságot.

Mészáros Lőrinc története pedig abba enged betekintést, hogy miként is működik a hatalomra jutott populizmus országa. Az egykori gázszerelő nem egészen 10 év alatt 20 millió eurónak megfelelő vagyont halmozott fel, a dombtetőről gyakorolja hatalmát, mint egy abszolút uralkodó, és ellentmondást nem tűrően visszautasít minden interjúkérést.

Két magyar oknyomozó újságíró szerint Mészáros leginkább Orbán és családja nevében jár el. A miniszterelnök strómanok révén szilárdította meg vagyonát, így rejtve el annak eredetét a közvélemény elől, miközben talpig becsületes, a szocialista oligarchákkal hadakozó képet alakított ki magáról a közvéleményben.

De nem egyedül gazdagodott meg: új vállalkozói osztályt hozott létre, amelyben kizárólag megbízható barátokat engedett be. Lásd Simicska Lajost és Nyerges Zsoltot. Közben Magyarország 8 év alatt a 42-ről az 54. helyre csúszott vissza a Transparency International korrupciós listáján.

Vásárhelyi Júlia azt mondja, az állam felülről száll be az üzletbe. A keresztapa Orbán, akinek megvan a saját Családja. Igazi állami maffiavállalkozásról van szó, amely minden létező kulcspozíciót elfoglalt. Szinte abszolút hatalom épült ki, amely lehetővé tette, hogy a miniszterelnök átalakítsa az egész rendszert. Ideértve, hogy ki akarja zárni a külföldi vállalatokat több szektorból.

A Szabadság téri emlékmű kapcsán a beszámoló rámutat, hogy Orbán ügyesen manipulál a magyarok nemzeti betegségével, hogy ti. ők csak történelmi áldozatok voltak és azok ma is. Az antiszemitizmus soha nem tűnt el az országból, a kormányfő ezt is ügyesen kihasználja arra, hogy ellenőrizze a tömegeket.

Gulyás Gergely szerint viszont illiberális demokrácián Orbán azt érti, hogy a rendszer mentes azoktól a neoliberális kozmopolitáktól, akik 89 után megnyitották az utat a multik előtt, és mentes a szocialista éra szocialistáitól is. A zsidók hagyományosan e két réteghez kötődnek, tehát Orbán Magyarországán ők sem kívánatosak. Ahogy a Nézőpont Intézet egyik munkatársa szerencsétlenül megfogalmazta: a liberálisok és a szocialisták nem magyarok!

 

168ora.hu (Címlap forrása: nyugat.hu)

Posted by SEJT on 2015. április 23.

2 komment