A kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is - döntött az alaptörvény tizedik módosításával kedden az Országgyűlés.
Nem észlelhető Magyarországon a Sajó szlovákiai szennyeződése, és remélhetőleg hosszú távon is legfeljebb az üledékben élő állatokra lehet rossz hatással – ezt mondta az országgyűlésben az Agrárminisztérium államtitkára.
„Ilyen belső kritikákat, tükröket normális és jó tartani egy szervezetben” – hangsúlyozta a MMM egykori alelnöke annak kapcsán, hogy többen árulással vádolták meg, miután nyilvánosságra került a levele.
Felakasztotta magát egy debreceni férfi, miután egy héten át szedte a pszichiátrián neki felírt tablettákat. A kezelőorvosa, aki gyakorlatilag meg sem vizsgálta őt, mindössze annyit mondott a tablettákról, hogy bőrkiütést okozhatnak, miközben a felírt szerekről tudott, hogy okozhatnak öngyilkossági gondolatokat.
Magyarországon kívül jelenleg a világ egyetlen államában látja el ugyanaz a személy a belügy- és egészségügyi miniszter feladatait: a Pápua Új-Guinea mellett fekvő Nauru szigetén.
Országépítő munkaként írta le tárcája feladatát Lázár János építési és beruházási miniszterjelölt csütörtökön Budapesten az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol célként jelölte meg, hogy Magyarország 2030-ra legyen Európa legjobb helye, írja az MTI.