
A Nánási úton biztonságosabb és olcsóbb lenne a mobil gát, mint a Római-parton.
megtekintés

Jókor, jó helyen – az önkormányzatnak hála kitűnő időzítéssel jutott a keszthelyi kikötőhöz üzlettársaival együtt a miniszterelnök veje.
megtekintés

A jogszabálytervezetet csak márciusban kell a kormány elé terjeszteni, így abban még nem szerepelnek konkrét változtatási tervek, csak irányok.
megtekintés

Riadalmat váltott ki a rektorok körében a Miniszterelnökséget vezető miniszter ötlete, amely szerint le kellene választani a nagy tudományegyetemekről az orvosi karokat.
megtekintés

Úgy látszik mostanában rendszeresen januárban bukkan fel valamilyen adózási anomália a termőföldekkel kapcsolatban, legalábbis míg tavalyelőtt a kiskertek illetékfizetése merült fel ötletként (hogy aztán nemsokára el is tűnjön), addig idén a termőföldeket sújtó adó borzolja a kedélyeket.
megtekintés

A magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalásának komoly szerepe van abban, hogy Magyarország újra és újra képes talpra állni, hogy "nemzetünkből nem veszik ki az életerő" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Kozma utcai zsidó temető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott megemlékezésen.
megtekintés

A magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalásának komoly szerepe van abban, hogy Magyarország újra és újra képes talpra állni, hogy "nemzetünkből nem veszik ki az életerő" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Kozma utcai zsidótemető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott megemlékezésen.
megtekintés

Az influenzajárvány miatt újabb kórházi osztályokon és intézményekben rendeltek el a kórházigazgatók látogatási tilalmat – közölte kedden az ÁNTSZ.
megtekintés

Fordított várakozásán az Equilor, amely az év végére a mostaninál erősebb forintot vár, viszont az üzemanyag már nem lesz sokkal olcsóbb.
megtekintés

Nem Magyarországon, hanem egy szinttel feljebb szerelné le a tavaly kormányellenes üzemmódra váltó RTL Klubot a kormány.
megtekintés

Nem kizárt, hogy figyelmetlenség miatt lett túlságosan szigorú a liftek üzemeltetését szabályozó kormányrendelet: e szerint több ezer társasházi felvonót kellene teljesen felújítani vagy újra cserélni öt éven belül.
megtekintés

Doktori disszertációt írt a magyarországi atomkommunikáció sajátosságaiból egy ismert hazai PR-szakember.
megtekintés

Az ellenzéki párt emlékeztetett rá, hogy az elmúlt pár évben 1200 ember fagyott meg az országban, több mint a felük nem az utcán, hanem fűtetlen lakásban.
megtekintés

Kockázatokat tárt fel a nemrég letartóztatott volt agrárattasé és miniszteri biztos, Kiss Szilárd nemzetbiztonsági átvilágítása, ennek ellenére fontos pozíciókban dolgozhatott - tudta meg több, egymástól független forrásból az Index.
megtekintés

Bár a legkülönfélébb kormányellenes demonstrációk támogatói abban egyetértenek, hogy Orbánnak mennie kell.
megtekintés

Értelmetlen és brutális gyilkossággal vádolnak egy 23 éves turai lányt: elment egy éjszakára egy akkor megismert idegennel, majd szex után szíven szúrta.
megtekintés

A Hír24 úgy értesült, Németh Balázs nem csak az MTVA-nál dolgozik, családi bt.-jük már 2012 óta kap pénzt az állami sportberuházásokkal is foglalkozó Nemzeti Sportközpontoktól.
megtekintés

A Kúria mai sajtótájékoztatóján bejelentette: friss jogegységesítési döntésével megsemmisítette korábbi határozatát, amiben a rendőrök beleegyezéséhez kötötte a képmásuk nyilvánosságra hozatalát.
megtekintés

Újabb Fideszes belharc a láthatáron: Kósa Lajos támogatja az ellenzéki javaslatot, ami sérti Rogán érdekét.
megtekintés

Február – március tájára prognosztizálható, hogy kirobban a világban a magyar deviza alapú csalás következtében legkevesebb 10 milliárd svájci frank összegű, fedezetlen számlapénz kibocsátása miatti botrány.
megtekintés

Egy magyar férfi tavaly októberben Nürnbergbe ment, regisztrált az egyik legismertebb telekocsi-oldalon, hogy benzinköltségét csökkentse.
megtekintés

Czunyiné Bertalan Judit oktatási államtitkár írt egy levelet a Történelemtanárok Egyletének (TTE) és a Magyartanárok Egyesületének (ME), válaszul azokra a kritikákra, amelyeket a magyar- és történelemtanárok az új tankönyvekkel kapcsolatban megfogalmaztak.
megtekintés

Egy MSZP-s hívta fel a figyelmünket arra, hogy a párt az elmúlt napokban igyekezett lecserélni a jól bevált vörös szegfűt, és egy új virágot talált szimbólumként.
megtekintésAz ország egyik legnagyobb használtruha-kereskedő cége a kisvállalkozásoknak kiírt munkahelyteremtési támogatásból épített magának új üzemcsarnokot.
megtekintés

Az állítólagos V. kerületi ingatlanpanama lényegét nem az egyes ingatlaneladások, hanem az ezekből kirajzolódó rendszer jelöli ki.
megtekintés

Beer Miklós váci megyés püspök sajnálja, hogy a katolikus egyház keveset költ a szegények támogatására, egyúttal bosszantja a politikusok „urizálása”.
megtekintés

Lázár János életvitelszerűen használja a fia, Boldizsár nevére "családi összefogással" :) :) :) vásárolt Svábhegyi luxusingatlant - tudta meg a környéken lakóktól az Egyenlítő blog.
megtekintés

A kormány "nagyszerű" gazdaságpolitikája, unortodox pénzügyi megoldásai, társadalmi érzéketlensége miatt az elszegényedés növekszik, miközben a támogatások folyamatosan csökkennek, bizonyos fajták - méltányossági közgyógyellátás, adósságkezelési szolgáltatás - egyszerűen megszűnnek.
megtekintés

Húsz év fegyházra ítélték volt barátnője megöléséért a nyíregyházi férfit, a bűnügyet azonban rejtélyek övezik.
megtekintés

Janisch Attila filmrendező, a Filmművészek Szövetségének főtitkára az ATV-ben, Havas Henrik műsorában, a legutóbbi Havas a pályán című műsorban nyilatkozott.
megtekintés

Tiltakozást tett közzé honlapján az Oktatói Hálózat annak kapcsán, hogy a NAV feljelentette Jávor István korrupciókutatót az adóhatóság jó hírnevének megsértése miatt, és 3 millió forintos kártérítést kér tőle.
megtekintés

A legnagyobb tulajdonos Siófokot nem az új polgármester fogja képviselni. Lengyel Róbert helyett Csorba Ottó kapott meghívót.
megtekintés

Sokkal jobban sikerült a Holnemvolt Park első éve, mint ahogy remélték, derül ki a szerdai fővárosi közgyűlésre készült tájékoztatóból.
megtekintés

...miközben a magyarok válnak külföldi bevándorlóvá
megtekintés