
Fenyegették a családját, ezért külföldre költöztette őket Dirk Gerkens, az RTL Klub vezérigazgatója.
megtekintés

Ingyenes lesz a budapesti Liszt Ferenc repülőtérig tartó útszakasz, az M8, M9 autóutak Duna-hídjainak használatáért sem kell majd fizetni.
megtekintés

Nem várt fordulatot vett a Józsefvárosi Önkormányzat január 22-i képviselő-testületi ülése.
megtekintés

Kaptam egy e-mailt, az elsőt még január elején, aztán bő egy hete erősítették meg a meghívást, mondta Móra Veronika az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
megtekintés

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága elutasította az Orbán Viktor miniszterelnökkel szembeni vagyonnyilatkozati eljárást, amelyet a Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezett, írja az MTI.
megtekintés

Újra felpörög a civil ellenzék.
megtekintés

Orbán Viktor ismét megszólalt a bevándorlással kapcsolatban – ezúttal Brüsszelben bizonygatta, hogy a magyar kormány nem képvisel idegenellenes álláspontot, majd ismét kijelentette, hogy Magyarországnak nem kellenek a megélhetési bevándorlók.
megtekintés

Tavaly csak két állami vezető, az azeri elnök és a kazah kormányfő jött Budapestre.
megtekintés

Schirilla nyolc percet töltött az alig egy fokos vízben. Átúszott a túlpartra, ott „sárfürdőt" vett az iszapban, majd vissza a szabadstrandra.
megtekintés

Átlátszó Erdély alakuló ülés a Székelyudvarhely melletti Keményfalván.
megtekintés

Az MSZP követeli, hogy a kormány azonnal állítsa le az új hivatali gépkocsik beszerzését, és az erre szánt csaknem félmilliárd forintot csoportosítsák át a mentőszolgálat problémáinak kezelésére - közölte a szocialista párt alelnöke, frakcióvezető-helyettese az MTI-vel.
megtekintés

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a kitiltási botrányt követően minden eszközzel igyekszik védeni a mundér maradék becsületét, bár ehhez meglehetősen szokatlan megközelítést alkalmaznak.
megtekintés

Mert még én se nagyon hiszem el, pedig lefotóztam.
megtekintés

Mintegy nyolc-tíz ezer ember elbocsátásával számol a kormányzat a kórházi kapacitások újraosztásának eredményeként – értesült a Népszabadság.
megtekintés

A köz- és a magánmédia állapota alapvetően meghatározza, hogy egy országban milyen minőségű a demokrácia.
megtekintés

Újabb csata zajlott a jelek szerint a Nagy Oligarcha-háború vidéki, céges mellékfrontján: a bíróság fizetésképtelenné nyilvánította és elrendelte a dunaújvárosi Energo-Haus Ingatlankezelő Kft. felszámolását.
megtekintés

Egy hét leforgása alatt háromszor több beteg fordult influenzaszerű tünetetekkel a háziorvoshoz, mint január első felében.
megtekintés

Az MTA szakértői „Az érettségi védelmében” címmel ízekre szedték a kormány új szakképzési terveit.
megtekintés

Torz hírek a főszerkesztőkkel való találkozóról
megtekintés

Tiborcz István cége ezúttal egy egymilliárdos közvilágítási tenderen futott be győztesként.
megtekintés

– A rendőrség magatartása a társadalom gondolkodását képezi le.
megtekintés

A tavalyi év októberében, az internetadó lefújásakor beharangozott internetes konzultáció, amelyet Deutsch Tamás vezényel majd le, februárban indítják majd be, de először még nem véleményt, hanem kérdéseket várnak.
megtekintés

Nem csoda, hogy a kormányban se mindig látják át, kit mire neveztek ki: 51 kormánybiztos, miniszterelnöki biztos és megbízott, illetve miniszteri biztos ül szerte a kormányzatban.
megtekintésA többi vádlotthoz hasonlóan tagadta az ellene felhozott vádakat Császy Zsolt, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt értékesítési igazgatója az egykori moszkvai magyar kirendeltség 2008-as, ügyészség szerint áron aluli eladása miatt indult büntetőper negyedrendű vádlottja a Budapest Környéki Törvényszéken csütörtökön.

2014-ben az Átlátszó több teljes mértékben, vagy részben állami tulajdonú cégtől kikérte, hogy kivel kötöttek szerződéseket, milyen feladatra és mekkora összegben.
megtekintés
Magyarország olyan hely, ahol egy országos botrányt kiváltó korrupciós ügyben az azt kirobbantó újság munkatársait citálják elsőként bíróság elé.
megtekintés