"Soha nem volt annyira szükség a koronavírus elleni védőoltásra, mint most, hiszen versenyt futunk az idővel" – mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Adventi koszorúkkal is gyűjtenek adományokat a Lea Otthon Családok Átmeneti Otthona javára a családszervezetek, amelyek közös koszorúkészítést tartottak szerdán Budapesten, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért szervezet épületében Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a jótékonysági gyűjtés fővédnöke részvételével.
Pusztai Erzsébet hangsúlyozta, hogy a koronavírus elleni gyógyszer csak a betegség első pár napjában hatásos, az emberek jelentős része azonban ennyi idő alatt nem jut el odáig, hogy megbizonyosodjon arról, hogy koronavírusos, ugyanis nem működik a tesztelési rendszer.
A magyarok 28 százaléka 10-30 ezer forintot szán ajándékvásárlására az idén, 21-21 százalékuk pedig 10 ezer forintnál kevesebbet, illetve 30-50 ezer forintot - derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból.
A virológus szerint a negyedik hullám járványgörbéjének csúcsát december elején érjük majd el, mint fogalmazott, karácsony előtt remélhetőleg már túl leszünk a csúcson. Hangsúlyozta: nem kell tartani attól, hogy az újabb és újabb emlékeztető oltások káros hatással lennének a szervezetünkre.