Arra hivatkoznak, hogy ez nem az Országgyűlés hatáskörébe tartozik.
Tíz év alatt kétszeresére nőtt az iskolatejben és iskolagyümölcsben részesülő diákok száma - közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke az MTI-vel.
A kórházaknak az eddigi 10 százalék helyett az ágyak 20 százalékát kell fenntartaniuk a COVID-betegek ellátására.
A sok eső miatt megáradt a Sajó
Közérdekű, független kezdeményezés keretében honlapon gyűjtötték össze a jelenleg Magyarországon elérhető Covid teszteket.
Az internet sem jött vissza
A közszolgáltatásban dolgozók mindegyikét beoltják influenza ellen, ugyanígy az egészségügy és a szociális intézmények munkatársait is - jelentette be az országos tisztifőorvos az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.
Kilépett medréből Ipolytarnócnál
950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 41 732 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A Sajó és Hernád mentén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kellett intézkedni.
Az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület október utolsó előtti szombatján ismét vendégségbe hívja mindazokat a felebarátainkat, akiknek nem jutott hely az élet napos oldalán.
Az október elején látott 18-19 ezres aktív fertőzöttszám egy hónap alatt megduplázódhat - derül ki egy kormányzati munkaanyagból.
Schanda Tamás "illetékességből" reagált a személyét érő, de a miniszterelnöknek címzett panaszlevélre – válaszában pedig nem volt sok köszönet.
Ágy helyett támla nélküli székeken kell tölteni az éjszakát. A kórház azonban visszautasítja a vádakat.
Egy új eljárásrend szerint ezentúl Tolna megyében látják el a Somogy, Baranya és Fejér megyei koronavírus kórházi eseteket is.
Állítólag Vidnyánszky Attilát és a székelyeket becsmérelte élő adásban egy hallgató.
A folyamatos esőzések hatására több magyarországi folyón árhullámok alakultak ki - hívta fel a figyelmet az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerdai közleményében.
Ezer fölé emelkedett a koronavírus-járvány hazai halálos áldozatainak a száma. A legfrissebb adatokról és intézkedésekről számol be az operatív törzs. Kövesse velünk élőben!
920 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 40 782 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Hatvankét éves volt
Az infektológus szerint hiba, hogy a mentők végzik a mintavételeket.
A magasabb hegyekben az éjszaka havazott és fagyott Magyarországon.
Eddig sem volt túl rózsás a helyzete azoknak, akik kényszerrel kerültek a pszichiátriára: a törvény által biztosított jogi garanciák inkább csak papíron léteztek.
Befejezettnek tekinti az egyetemfoglalást a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése, a kancellár pedig munkajogi felelősségről beszél azok esetében, akik együttműködnek az egyetemfoglalókkal.
A fideszes képviselő és társai elleni vád szerint összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak Simonkára 8,5 évi fegyházbüntetés is várhat.
Szerintük nem igaz, amit a borsodi ellenzéki jelölttel, Bíró Lászlóval kapcsolatban közölt.
Árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a Hernádon és a Sajón a sok eső miatt kedden - közölte Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Először hunyt el egyetlen nap alatt 28 koronavírusos beteg Magyarországon, erről is szól az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
Nagykanizsa első szabadon választott országgyűlési képviselője 75 éves korában hunyt el.
Az őszi szünettől várja a kormány, hogy "kisöprődik" a vírus. A nemzeti konzultáció eredménye most nem számít.
1025 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 39 862 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A pszichológus professzor kikérte magának a szakmaiatlanság, a tudománytalanság és a gyűlöletkeltési szándék feltételezését. Petíciót indítottak az ő védelmében is.
A kormánybiztos döntése azért furcsa, mert SZFE már vasárnap közölte: az oktatói delegációban helyt kapnak diákok is.
Egykori ügyvédje különös bejegyzést posztolt a Facebookra
A polgármester hétvégén szócsatába keveredett egy választóval a Borsod megyei kampány során, ennek során tett vállalhatatlan kijelentést, amit a 444 kamerája rögzített is.
Az azonnali kérdéseknek megvan az a tulajdonsága, hogy azokat nem kell előre leadniuk a képviselőknek a kormánynak.