Az MSZP elnökségi tagja szerint botrányos javaslatokat nyújtottak be az Országgyűlésben az agrár-versenyképességről és a földforgalomról szóló törvények módosítására, az új szabályozás 1,5 millió földtulajdonos vagyonát értékelné le drasztikusan.
Ebben mondjuk nincs semmi meglepő, Kövér mindig szerette kozmetikázni nemcsak a történelmet, de saját múltját is. Megteheti, hiszen senkitől nem kell tartania. Különben sem először lódított ordas nagyot. Az egyetlen különbség, hogy ezúttal nem a mi pofánkba hazudott.
A nyugdíjak megállapításakor az 1963. június 1. után kötött megbízási szerződéssel végzett munkák szolgálati időt keletkeztetnek, azonban csak akkor, ha az illető egyidejűleg más biztosítási jogviszonyban (pl. munkaviszonyban) nem állt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új szolgáltatásként - teszt jelleggel - előzetes értesítést küld azoknak, akik a november 25-i előzetes vizsgálat szerint valamilyen mulasztás miatt már nem felelnek meg a köztartozásmentes adózói adatbázisban szereplés feltételeinek, ami lehetőséget ad nekik arra, hogy még időben pótolják a mulasztást - tette közzé az adóhivatal a honlapján.
Matolcsy György kisebbik fiának cége, a Balaton Bútor Kft. nyert a Testnevelési Egyetem (TE) közbeszerzésén, így ők szállíthatják le az összesen 5690 bútort, zömében asztalt, széket, szekrényt. - írja a 168ora.hu.
A hvg.hu információi szerint egy hete került a Konzum Nyrt. tulajdonába az eddig is Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Balatontourist, mely magán-, illetve önkormányzati tulajdonban lévő kempingeket üzemeltet - írja a nepszava.hu.
A magyarokat egyértelműen a nemzeti identitás és a migrációval összefüggő biztonság kérdése foglalkoztatja legjobban az Európai Unió jövőjével kapcsolatban – mondta az európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. - írja a zoom.hu.
Miközben az ország azzal kénytelen foglalkozni, hogy a magyar kormány egy nemzetközileg körözött bűnözőt csempészett át a magyar határon – ezt neked Szijjártó Péter – sőt, a politikai menekültstátuszt is megadták neki, belföldi ügyeink is szolgálnak némi ínyencséggel. Tudvalevő, hogy Magyarországon az alkohol, a rák-, a szívbetegségek és természetesen a Fidesz mellett a közlekedés jelenti életünkre a legnagyobb veszélyt.
Az LMP-s Demeter Márta méltatlanná vált arra, hogy Magyarországot képviselje a NATO parlamenti közgyűlésében - mondta Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A parlamentben is téma volt múlt héten a jacuzzival és bárral felturbózott, milliárdokba kerülő kisvárdai luxus-teniszakadémia, melynek szükségét Kósa Lajos magyarázta meg az ellenzéki képviselőknek.
2018. november 20-án, kedden tartotta meg második vallásközi párbeszéd rendezvényét Az Út a Boldogsághoz Magyarország a Tolerancia világnapja alkalmából, amelyhez a Szcientológia egyház biztosított helyet a Váci úti közösségi dísztermében.