Augusztus végén és szeptember elején mindössze három hétig volt olyan magasságban – köbméterenként ezer forint felett – a gáz tőzsdei ára, mint amire a kormány hivatkozik a rezsimegtakarítás kalkulációjában. - írja a 24.hu
„Nem most van az ideje annak, hogy előre tudjunk lépni egyet vagy kettőt, mondjuk fejlesztésekben vagy akár bérkérdésekben” – mondta még júliusban Orbán Viktor kormányfő a fizetésekkel kapcsolatos követelésekre reagálva.
Piaci becslések szerint csaknem 100 ezer gépjárműtulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását, nekik december 31-e éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete karácsonykor sem feledkezett meg a cívisvárosban élő nehéz sorsú embertársainkról. A több éves hagyománynak megfelelően az ünnep másnapján vendégségbe hívtuk a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, az utcán élő honfitársainkat.
Magyarországon mind a nagyvárosokban, mind a kistelepüléseken élők sokféle forrásból tájékozódnak, sokszínű a médiafogyasztás - összegezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság napokban közzétett Médiapiaci Jelentésének tanulságait a szervezet elnöke.
Szenteste sem unatkoztak a tűzoltók, hiszen több tűzhöz és közlekedési balesethez is riasztották őket. December 24-én összesen 190 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, 129 esetben pedig tűzoltói beavatkozásra is szükség volt. 32 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, 24 épület gyulladt ki, 97 alkalommal pedig műszaki mentést kellett végezniük.
A PSZ és a PDSZ képviselője is tiltakozik Orbán Viktor azon állítása miatt, miszerint nem a kormány javaslata volt, hogy a pedagógusoknál „az idősödéssel jelentősen nő a bér, ellenben a kezdők meg alul vannak fizetve, kisebb bérrel indulnak, hanem a kormány akkori képviselője tárgyalta ki a szakszervezetekkel”. Mindkét érdekképviselet vezetői úgy vélik, vagy a miniszterelnök emlékszik rosszul, vagy félretájékoztatták.
Az elmúlt hónapokban, hetekben igazán sok szó esett a Magyarországnak járó különböző uniós forrásokról, nagyrészt azért, mert azokat az Európai Bizottság és a Tanács nem, vagy csak nagyon komoly feltételekkel hajlandó odaadni Magyarországnak.
Teljesen hibás a kabinet népesedéspolitikája, amely zászlajára tűzte, hogy "családbarát", de csak egy nagyon szűk körnek a "barátja" – mondja Katona Tamás, a KSH volt elnöke a születésszámok napokban közzétett lesújtó adatai után.
A Magyar Közlönyben péntek este megjelent a kormány rendelete a 2023-as minimálbérről és a garantált bérminimumról. A napokban kötött megállapodásban szereplő összegek ezzel válik kötelezően alkalmazandóvá 2023. január elsejétől – írja a Bank360.hu.