A Nemzeti Sportközpontok közbeszerzési eljárást írt ki multifunkcionális csarnok tervezésére és kivitelezésére SesztáK Miklós nemzeti fejlesztési miniszter városában, Kisvárdán. - írja a 168ora.hu.
Csepregi János költő, író hétfőn este tartott hazafelé a 182-es busszal Budapesten, amikor egy középkorú magyar nő kezdett el üvöltözni egy 14-15 éves fekete kislánnyal a BKK-járaton. - írja a 168ora.hu.
A Demokratikus Koalíció ismét pert nyert a kormánypárti Magyar Idők ellen, amely tavaly novemberben azt hazudta, hogy a DK-s és EP-képviselő Niedermüller Péter Soros Györgytől kapott pénzt – írja a 24.hu a DK közleménye alapján. - közölte a 168ora.hu.
Vádat emelt a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség egy budapesti történelemtanár ellen, aki 2016. februártól 2017. májusig szexuális tartalmú üzeneteket küldött két kiskorú diákjának - közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
A Fővárosi Ítélőtábla az Átlátszó által indított perben csütörtökön meghozott jogerős ítéletében – a Fővárosi Törvényszék tavaly decemberi ítéletét helybenhagyva – kötelezte a Magyar Villamos Művek Zrt-t arra, hogy adjon ki minden olyan dokumentumot, amelyet a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványnak (CÖKA) megítélt támogatással kapcsolatban kezel. - írja az atlatszo.blog.hu.
Schmuck Erzsébet, Ungár Péter és Ferenczi István, valamint Ábrahám Júlia is lemondott az LMP-ben betöltött elnökségi tagságáról. Schmuck Erzsébet korábbi - három lemondásról szóló - nyilatkozatát a párt keddi közleménye egészítette ki, amely szerint az előrehozott tisztújítás érdekében történtek ezek a lépések.
„Aggasztó, hogy bűnrészességet vállal a magyar demokrácia elleni támadásban” – írta egy értelmiségiekből álló nagyobb csoport Angela Merkelnek. Az iromány kiváltó oka pedig az, hogy a német kancellár hosszú ideje szemet huny a magyar miniszerelnök tevékenysége fölött. - közölte a zoom.hu.
Május 8-ára hívja össze az Országgyűlés alakuló ülését Áder János köztársasági elnök, aki Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP pártszövetség listavezetőjét kérte fel a kormányalakítási tárgyalások megkezdésére - olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán kedden megjelent közleményben.
Szijjártó Péter kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azzal kapcsolatban, hogy Soros György megbeszélést folytatott Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság alelnökével, elmondta, két olyan emberről van szó, akik szélsőségesen bevándorláspártiak.