Eddig 2873 egészségügyi dolgozóról derült ki, hogy nem védett megfelelően a kanyaró ellen, ezért újra védőoltást kellett kapniuk - írta csütörtöki lapszámában a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumára (Emmi) hivatkozva.
Titkosította a kormány azt a 2016 decemberében készült anyagot, amiben egy, az uniós pályázati pénzek felhasználását ellenőrző szervezet vizsgálta a kalocsai közvilágítási projektet – amit hogy, hogy nem az Elios Innovatív Zrt. nyert meg.
Az ügyészség csak Czeglédy Csaba egyéni országgyűlési képviselő-jelöltségének jogerős nyilvántartásba vételét követően dönthet a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő politikus ügyében - közölte Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére.
A diplomaátadó ünnepség Karunkon 2018. február 17-én, szombaton került megrendezésre Piliscsabán. Ebben a félévben 169 hallgatónk vehette át diplomáját, akik közül 33-an kitüntetéssel végeztek.
A képviselő szerint ez újabb jele annak hogy „elalibizték” Pharaon ellenőrzését a magyar hatóságok, hiszen pontosan tudták, hogy hívják az üzletembert, mégis más néven keresték. - írja a 168ora.hu.
A Hír TV számolt be Németh Szilárd fórumáról, amin részt vett Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is, aki minden eddiginél parádésabb érvet talált arra, miért ne fogadjon be Magyarország bevándorlókat. - írja a 24.hu.
Titkosította a ceglédi közgyűlés fideszes többsége a Pest megyei város kommunikációs stratégiáját, amit több mint bruttó 10 millió forintért rendeltek meg, azaz oldalanként több százezerért – írja a Magyar Nemzet. - közölte a 168ora.hu.
Kétmilliárd forintot költött el 2015 óta a magyar adófizetők pénzéből az Egyesült Államokban a Magyar Foundation of North America (MFNA) nevű nonprofit szervezet. - írja az atlatszo.hu.
Kórházudvaron parkoló kamionban kapják az ellátást a Bajcsy-Zsilinszky Kórház súlyos betegei, értesült a hvg.hu. A CT- és MR-szolgáltatásra a TEK korábbi beszállítóját szerződtették, több szempontból furcsa pályázaton nyert a cég. - írja a nepszava.hu.
Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, a város idén mintegy 76 milliárd forint hitelt tervez felvenni, és számos feladatáról le kell mondania.
Az Országgyűlés várhatóan ma tartja utolsó ülésnapját az április parlamenti választások előtt. A képviselők a háziorvosi ellátásról és az önkormányzatiság jövőjéről tartanak politikai vitát az ellenzék kezdeményezésére.
A nap meghökkentő kijelentése: ezentúl úgy hallgassa Halász János sajtótájékoztatóit, – ha kiállítják ezután is – hogy azt nem a Fidesz nevében tartja, csak mint magánember. - írja a gepnarancs.hu.
Újabb öt pártot vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ezzel 98-ra emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma. Négy évvel ezelőtt 71 pártot vett nyilvántartásba a testület.