Miközben néhány állami fenntartású iskolaépület lassan életveszélyessé válik, mert nincs pénz a felújításra, a Mindennapos Éneklés Bizottsága két kézzel szórhatja a pénzt. - írja a b1.blog.hu.
Az MSZP és a Párbeszéd a miniszterelnök felelősségét vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi az Elios-ügyben. A két párt törvényjavaslatot is benyújt egy antikorrupciós ügyészség létrehozására.
A határidő lezárultáig az érintett uniós tagállamok mindegyike, köztük Magyarország is további tájékoztatást nyújtott a levegőminőség javítása érdekében tervezett intézkedéseiről - közölte hétfőn az Európai Bizottság illetékes szóvivője, leszögezve, hogy március közepén, a beérkezett levelek értékelését követően szükség esetén bíróság elé idézik a légszennyezettségi határértékeket túllépő országokat.
A magyar nemzetpolitika és a magyar diplomácia óriási fegyvert kapott a kezébe azzal az - őshonos nemzeti kisebbségek védelméről szóló - határozattal, amelyet a múlt héten fogadott el az Európai Parlament (EP) - jelentette ki Csáky Pál, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) EP-képviselője Pozsonyban hétfőn azon a sajtótájékoztatón, amelyen a dokumentum jelentőségét és részleteit ismertette.
A Szeviép építőipari cégcsoport egykori alvállalkozóinak egy részét képviselő Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője üdvözli Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki bejelentését, amely szerint a kormány kész mérlegelni az ügy károsultjainak kártalanítását.
Nem támogatjuk, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyan is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon – érvelt Áder János a határon túliak szavazati joga ellen, még ellenzékben. A múlt e darabkája messze túlmutat önmagán. - írja a b1.blog.hu.
Február 5-8 között Magyarországra látogatott az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO által megbízott kétfős küldöttség a világörökségi műemléki helyek felügyeletét ellátó nemzetközi szervezettől, az ICOMOS-tól. - írja az atlatszo.blog.hu.
„A magyarországi körözéstől a továbbiakban nem várható eredmény” – közölte a rendőrség a 444.hu arra vonatkozó kérdésére, hogy miért nem körözik már Gorka Sebestyént (alias Sebastian Gorkát), Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadóját, illetve hol tart a nyomozás. - írja a zoom.hu.
Csütörtökön folytatódik az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amely ezúttal öt napon keresztül tart majd - jelentette be a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságra rendületlenül szorgalmazza uniós támogatások elosztásának szigorítását. A testület nem hagyja figyelmen kívül azokat a bírálatokat, amelyek szerint a magyar kormányhoz közeli személyek mintegy „kifizetőhelyként” használhatják az EU-t. - írja a napi.hu.
Az elmúlt években felére csökkent az országból elvándorló orvosok száma, míg 2011-ben több mint 800 orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, 2016-ban már 400-nál is kevesebb - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.