Három építőipari (!) cég 820 millió forintot kapott infarktuson átesett betegek rehabilitációjának kutatására. A földszinten található „intézetben” állítólag 12 hónapig kutattak. A recepciósok nem is hallottak róla. Az orvosi eszközök leírásánál még arra sem vették a fáradságot, hogy kivegyék azt a részt, amelyből kitűnik, hogy egy bizonyos „Zolinak” kell döntenie.
A Völner-Schadl-ügy bűnös végrehajtóit végül nem a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól, hanem a végrehajtástól tiltotta el a Fővárosi Törvényszék, ám sem ügyvédek, sem közjegyzők nem lehetnek. - írja a 24.hu
Fabó Péter vállalkozása egy olyan közbeszerzésen nyert, amelyet az általa vezetett önkormányzat résztulajdonában lévő cég írt ki. Korábban is előfordult ilyen, akkor azt mondta: mindez nem aggályos, mert az eljárásban nem volt döntési helyzetben. Cégét lánya, Fabó Luca vezeti.
„Az Országgyűlés az Alaptörvény 51. cikk (3) bekezdése alapján felhatalmazza a kormányt, hogy a veszélyhelyzetet 2023. november 25-ig meghosszabbítsa” – olvasható a csütörtök este kiadott Magyar Közlönyben.
Május 9-én meghalt Zatykó János, „aki a pályafutását agrárszakemberként kezdte, majd a rendszerváltoztatás után – szakmai életútját követően – aktív politikai szerepet vállalt” – olvasható az MSZP oldalán.
A jezsuita rendtársaknál tett, másfél héttel ezelőtti látogatáskor elhangzottakat csak most közölték. a katolikus egyházfő szerint a fiatalok hangja fontos, a múlt felé pedig nem szabad visszafordulni az egyházi szokásokban sem.
Az akció szervezőjével szemben szabálysértési feljelentést tesz a rendőrség, a felvételek elemzését és a helyszíni szemlét követően a résztvevők ellen szabálysértési vagy büntetőeljárást kezdeményeznek.