Bakondi György még április végén jelentette be, hogy a déli határzár mellett manőverutat építenek, amin a járőző rendőrök, katonák könnyebben megtudják közelíteni a határ. Emellett ígéretet tett arra, hogy a kerítés mellé mozgásérzékelős lámparendszert is telepítenek - írja a 444.
Két veresegyházi óvodát újított fel, illetve bővített az elmúlt hónapokban a helyi önkormányzat közel bruttó félmilliárd forintból, korszerű körülményeket teremtve 220 kisgyereknek - közölte a város polgármestere szerdán az MTI-vel.
Nyáron több százan csatlakoztak a Tanítanék Mozgalomhoz, amely októbertől újra akciózik – nyilatkozta a Népszabadságnak interjújában Pilz Olivér, a mozgalom egyik alapítója. Nyitottságot a nyáron sem tapasztaltak, az Orbán-kormány hat-nyolc hét alatt akar lezavarni egy olyan változást, amelyhez hat-hét évre lenne szükség.
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok, MLP) azt kérdezi Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy lemond-e a kormánya abban az esetben, ha érvénytelen és eredménytelen lesz az októberi kvótareferendum, vagy az igen szavazatok kerülnek többségbe.
A közérdekű adatigénylési ügyek egy része valóban jogértelmezési vita, de kár lenne tagadni, hogy olyan is előfordul, amikor a közérdekű adat kezelőjének nem érdeke, hogy a releváns információk nyilvánosságra kerüljenek – mondta el az MNB-Biztonsági Zrt. és az MSZP között kialakult állóháború kapcsán Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságának elnöke ATV Start című reggeli műsorában.
Szombaton hatályba lép a dohánytermékek csomagolását szabályozó új kormányrendelet, amely szerint az új dohánytermékek már csak egységes csomagolásban kerülhetnek piacra, de a már piacon lévő márkák és típusok átmeneti mentességet kapnak - derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Arra is kíváncsi a baloldali ellenzéki párt, hogy milyen szerződés kötött a Honvédelmi Minisztérium a Hortobágyi Nemzeti Parkkal. A Honvédelmi Minisztérium írásbeli válasza szerint a túlóra volt a július robbanás oka, amiben négy tűzszerész honvéd halt meg.
Országos kampányt indít a nők és férfiak közötti bérkülönbség felszámolására a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) - jelentette be Kordás László elnök hétfőn Budapesten, a Bérkülönbség - nem csak pénz elnevezésű konferencián.