Hét korrupciógyanús ügy, amikbe Rogán Antalnak régen bele kellett volna buknia

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Hét korrupciógyanús ügy, amikbe Rogán Antalnak régen bele kellett volna buknia

2016. augusztus 17. - 11:03
0 komment

A fideszdrukkerek körében sem különösebben népszerű - írja az Átlátszó.

Nevét több mint tíz éve emlegetik zavaros ügyekkel összefüggésben. Politikai karrierje mégis töretlen – eddig legalábbis. Vajon miért? Vajon így marad-e? Rogán Antal titkát próbáljuk megfejteni, s arra jutunk: a támadható ember nem rossz az erős pártvezetésnek, ellenkezőleg. A legújabb fejlemény a feltaláló-mutyi, de korábban is volt már legalább hét olyan ügye, amikbe egy jogállamban belebukott volna.

Rogán-mutyik 1. – informatika és környéke

Az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság 17 millió dolláros számítástechnikai projektjébe verseny nélkül, alvállalkozóként érkezett az ekkor jobbára ismeretlen IT-Com Kft., amelynek tulajdonosa Rogán egyik közgázos oktató kollégája volt ekkoriban, s amelynek dolgozott az a szintén egykori Széchenyi szakkollégista Tábori Tamás, aki egy időben a Miniszterelnökségen is megfordult.

Az első Orbán-kormány idején történt, hogy az információs társadalom fejlesztésére szánt kormánypénzekből tízmilliókat nyertek Rogánhoz köthető szervezetek is (Fist Kht., Teleki László Alapítvány).

Rogán-mutyik 2. – a Kulcsár-ügytől a fővárosi közbeszerzésekig

Még az Országgyűlés parlamenti vizsgálóbizottsága is foglalkozott azzal a hírrel, miszerint a Kulcsár Attila K&H-s botránybróker húszmilliárdos sikkasztásának egyik kedvezményezettje lehetett – Rogán mellett, illetve adott esetben javára – Kertész Balázs, Rogán bizalmasa. Sem Kertész, sem más politika-közeli érintett neve nem került be végül a máig le nem zárult büntetőügy vádiratába, ennek okára a Polt Péter legfőbb ügyész pályaívét bemutató cikkünkben adtunk magyarázatot:

Az Orbán-rendszer legfontosabb pillére – Polt Péter legfőbb ügyész pályaíve

Kertész utóbb a Kosik Ügyvédi Irodában tevékenykedett. Ez az iroda dolgozik Habony Árpádnak – az iroda névadója az Átlátszóval is levelezett Habonyt képviselve -, s ezt tiltotta le nemrégiben Tarlós István főpolgármester, hogy a fővárosi közbeszerzési vállalatnak dolgozzon.

Rogán-mutyik 3. – Pasa Park

Rogánnak kétszer is módosítania kellett 2014 januárjában benyújtott vagyonbevallását, miután kiderült, hogy a rózsadombi Pasa Park lakóparkban lévő tulajdona nagyobb, mint amennyit korábban közzé tett. Az Együtt-formáció (ekkoriban még millás) politikusa, Juhász Péter ekkor kezdte el pedzeni, hogy lehet némi ellentmondás Rogán életvitele és bevallott jövedelme között is.

A Schmidt Mária és Spéder Zoltán nevével fémjelzett BIF Nyrt. által kínált ingatlankomplexum valóságos politikai celeb-birodalom: itt szerzett lakást – Rogánon és Puskás András családján kívül – Varga Mihály gazdasági miniszter (Puskás egykori főnöke: az eximbankos expolgármester Varga képviselői titkáraként kezdte), illetve a közbeszerzéslovag és dohányguru Csetényi Csaba is.

Rogán-mutyik 4. – milliárdok a szomszédba

Súlyos milliárdokat kaszál a közbeszerzéseket Rogán Pasa Park-beli szomszédja, Csetényi Csaba PR-ral és kommunikációval foglalkozó cégcsoportja, még Orbán Viktor kedvenc esztrádzenészével, Mándoki Lászlóval közösen is dolgozhatnak. Utóbbi, 1,4 milliárd forintos tendert versenyen kívül nyerték, a kiíró történetesen a Rogán által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda volt.

De szépen tarolnak a Csetényi-cégek más közhivataloknál is: népszerűsíthetik a Liget-projektet, a budapesti gyógyfürdőket és az uniós fejlesztéseket is. Miközben pörög a dohány-biznisz, egyebek mellett Csetényiék V. kerületi trafikjaiban. Az egykori MTK-s labdarúgó Csetényi a Rogán-féle jó szomszédság előtti időkben az MSZP-hez kötődö Xénia Láz produkciónál bontogatta tehetségét. 

Rogán-mutyik 5. – belvárosi ingatlanügyek

2006-2010 között – Rogán Antal (Fidesz) miniszterelnökségi kabinetet vezető miniszter polgármestersége idején -, nagyüzemben, évente több tucat ingatlant értékesített az önkormányzat 30 százalékos kedvezménnyel a bérlőknek, többnyire az ő kezdeményezésükre. Számos ügyletről utóbb kiderült, hogy az új tulajdonos erősen kötődik vagy a kerület vezetéséhez, esetleg Rogán környezetéhez, netán más kapcsolat miatt mondható kormányközelinek, de alvilági kötődés is előfordult.

Rogán-mutyik 6. – a Portik-vallomás és a Vizó-kapcsolat

Tízmillió forintnak megfelelő euró kenőpénzt vitt Rogán Antal akkori belvárosi polgármesternek, jelenlegi miniszterelnökségi kabinetminiszternek a jelenleg maffiagyilkosságok miatt szabadságvesztését töltő Portik Tamás – vallotta Portik a bíróságon 2016 júniusában.

A pert, ahová Portikot beidézték, Rogán indította a belvárosi ingatlanügyekben őt lebűnözőző Juhász Péter (Együtt) kerületi képviselő ellen. A Portik által tett vallomás alapján Rogán ellen nem indult nyomozás, ellenben hamis vád miatt igen, még ha ismeretlen tettes ellen is formálisan, de gyakorlatilag Portikot fenyegetve.

Rogán-mutyik 7. – a  letelepedési kötvényüzlet

A Heti Válasz cikke szerint az egyik offshore-közvetítő például Habonnyal kívánt lobbiztatni egy tervezett médiabefektetéshez, egy másik közvetítőnek a már említett Kosik Ügyvédi Iroda dolgozott, egy harmadik pedig ahhoz a grúz-izraeli befektetői körhöz kötődik, amelyről éppen az Átlátszó derítette ki, hogy jó a viszonya Habonnyal és Rogánékkal.

Szerző: Rádi Antónia / atlatszo.hu