Szanyi Tibor az MSZP szombati választmányi ülése előtt tartott sajtótájékoztatót, melynek során bejelentette, hogy hivatalosan is harcba száll azért, hogy az ellenzéki párt élén júniusban ő váltsa Tóbiás Józsefet - írja a HVG.hu.
Pukli István fogást talált. Olyan fogást, aminek veszélyességét nem ismerte még fel, és nem is ismerheti fel a kormány, ahogyan a rendszerváltás óta a Parlamentben nyújtózkodó pártok Parlamentben nyújtózkodó képviselői sem.
Németh Szilárd az a felebarátunk, aki mindig kész az ország nyilvánossága előtt rommá alázni magát, amikor két mondatban önmattot elszenvedve világossá teszi, hogy a leghalványabb fogalma sincs a neve alatt beterjesztett törvényjavaslatok tartalmáról.
Nincs bérmegállapodás, ezért március 28-tól öt napig sztrájkolni fognak a Volán-társaságok szakszervezetei – tájékoztatta az aláíró szervezetek nevében Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az MTI-t csütörtökön.
Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta az ebtenyésztést érintő törvénymódosítást, amelynek értelmében a jövőben csak kilenc magyar kutyafajta tenyésztői maradnak hatósági felügyelet alatt, a többi ebfajtával foglalkozó tenyésztő törvényi szabályozása megszűnik.
Két, csokoládéval és étolajjal kereskedő bűnszervezet együttesen csaknem hatmilliárd forint áfát csalt el, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett mindkét ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnél.
Egyelőre még nem tárt fel extrém eseteket a március 1-én kezdődött tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat - mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója az M1-en.