h i r d e t é s

Bíróság elé áll ma az Orbánék által befogadott Gruevszki

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Bíróság elé áll ma az Orbánék által befogadott Gruevszki

2019. június 27. - 10:27

Ma tíz órakor kezdődik Budapesten a Fővárosi Törvényszéken Nikola Gruevszki, Magyarországon menedékjogot kapott, hazájában köztörvényes bűncselekmény miatt jogerősen elítélt volt észak-macedón miniszterelnök kiadatási tárgyalása. 

Nikola Gruevszki, mikor megmutatta Orbán Viktornak Szkopjét, még 2011-ben. - Fotó: ROBERT ATANASOVSKI / AFP / nepszava.hu

Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy nem nagyon fogják kiadni őt a a magyar hatóságok, amelyek minden jel szerint tevőlegesen is segítették Gruevszkit abban, hogy börtönbüntetésének megkezdése előtt ki tudjon menekülni hazájából. Szerteágazó érdekek indokolhatják, hogy miért védik Orbánék Gruevszkit.

"A kiadatását a kormány köztörvényes bűncselekmény esetén akkor sem tagadhatja meg, ha a politikusnak nemzetközi védelmet biztosít, Macedónia ugyanis a hazai jog szerint biztonságos harmadik ország" – írta Magyar György ügyvéd blogjában még tavaly novemberben azt követően, hogy az akkor még simán macedón, azóta észak-macedón belügyminisztérium kérte a korrupció miatt elítélt, Orbán Viktor barátjként is emlegetett politikus kiadatását.

Molnár Zsolt, szocialista országgyűlési képviselő a közelmúltban kizártnak mondta, hogy a magyar hatóságok elfogják, őrizetbe vegyék és kiadják Nikola Gruevszkit. Hogy ez konkrétan a nemzetközi elfogatóparancs megtagadása lesz, vagy egyszerűen csak hagyják felszívódni Gruevszkit, azt ma még nem lehet tudni – mondta azután, hogy májusban Észak-Macedónia azzal a kéréssel fordult az Interpolhoz, hogy adjanak ki nemzetközi elfogatóparancsot a volt miniszterelnökük ellen.

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke. Tavaly májusban két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték hivatali visszaélés, korrupció miatt. A volt kormányfőnek tavaly novemberben kellett volna megkezdenie börtönbüntetését, ám ő elszökött az országból, majd Budapesten kapott menekültstátust.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő pedig úgy vélekedett, hogy Gruevszki szökésének tevőleges segítéséről politikai döntés született Budapesten, de ehhez a többi között szakmai szempontból kellett megvizsgálni, hogy "mennyit visz, illetve mennyit hoz Gruevszki befogadása, mennyire fontos számunkra nemzetbiztonsági és más szempontból".

Politikai és gazdasági lobbi is szólhatott az érdekében. Gruevszki ugyanis nem csak az óriási balkáni változások idején volt tíz éven át Macedónia miniszterelnöke, s mint ilyen szerzett gyakorlati tapasztalatokat és kapott meg nap mint nap az asztalára minden információt. A gazdaság terén is igen szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkezett-rendelkezik. Őt tartják a macedón tőzsde egyik gurujának, s a korábbi MATÁV, ma Magyar Telekom arra az időre visszanyúló macedóniai ügyletéhez kapcsolódóan jól ismeri a távközlési társaság akkori és mai vezetőit – köztük a németeket is (Mint emlékezetes, a MakTel-be bevásárolt a Magyar Telekomba, s korrupciósgyanús ügyletek miatt alaposan meg is égette magát – érdemes elolvasni az Index terjedelmes cikkét.). Tarjányi szerint emellett lehettek kapcsolatai Gruevszkinek az OTP vezetésében is. Egy gazdasági lobbi is vélhetően fontosnak tartja a volt macedón miniszterelnök  személyét. "Ha én lettem volna döntési helyzetben, nemzetbiztonsági szempontból azt mondtam volna, hogy Gruevszki érdekes lehet a számunkra, hiszen az elmúlt 15 évben hihetetlen mennyiségű információ gyűlt össze a fejében a Balkánról, a bosnyákoktól a görögökön és törökökön át a bolgárokig" – fogalmazott Tarjányi. (hirklikk.hu)

Frissítés (2019. június 27. 13:34) - Orbán barátja nyugodtan élhet tovább Magyarországon

Rögtön a tárgyalás elején kizárták a sajtót, Gruevszki egyetlen újságírói kérdésre sem válaszolt, a bíróság pedig arra hivatkozva, hogy Gruevszki már megkapta a menekültstátuszt, a kiadatási kérelmet elutasította: nem adják ki annak az országnak, ahonnan elmenekült.